Nagyvilág

Nem múlik Szász Jenő RMDSZ-fóbiája

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) már sikerült meggyőznie Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, most már Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének is fel kell adnia „makacs" álláspontját - érzékelteti a hétfői romániai magyar sajtó.

Még nem tudni, hogy az RMDSZ és az MPP között közvetítő Tőkés László meg tudja-e győzni Szász Jenőt az RMDSZ „belső koalícióra” vonatkozó ajánlatának reális voltáról. A javaslat értelmében az MPP jelöltjei az RMDSZ listáin szerepelhetnének az őszi parlamenti választásokon, de megőrizhetnék cselekvési szabadságukat.

Új fejezet nyílhat a romániai magyar politikában, hiszen talán több mint egy évtized is eltelt már azóta, hogy Markó és Tőkés valamiben meg tudott egyezni – írta a kolozsvári Szabadság. A szerző azonban emlékeztet arra, hogy az RMDSZ ajánlatát az MPP-nek, de főleg Szász Jenőnek kell még elfogadnia ahhoz, hogy a Markó-Tőkés-egyezség konkretizálódhasson.

Szász láthatóan ódzkodik attól, hogy kezet nyújtson az RMDSZ-nek. A következő héten azonban el kell dőlnie, hogy az MPP elnöksége képes lesz-e rávenni Szászt: tekintsen el RMDSZ-fóbiájától, vesse le csökönyösségét, a magyarság érdekében cselekedjen. Az erdélyi Krónika vezércikkében úgy véli: az erdélyi magyar politikai alakulatok távol vannak az új egyezség megkötésétől. Ennek egyik oka Markó Béla és Szász Jenő képtelensége az egymással való párbeszédre, amit nem pótolhat a megállapodás iránt amúgy kincstári optimizmussal viseltető Tőkés László közvetítői „ingáztatása”, de Orbán Viktor biztatása sem.

A két alakulat közötti együttműködés esélye továbbra is kicsi, amíg az Orbán Viktor és Markó Béla közötti kapcsolat feszült, és az RMDSZ nem tudja túltenni magát a Fidesz által a polgári pártnak nyújtott támogatás miatti sértődöttségén – fejti ki a Krónika.

A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék szerint a Markó javasolta belső koalíció viszonylag kockázatmentesnek ígérkezik. „Éppen ezért érthetetlen Szász Jenő viselkedése” – állapítja meg a lap, amely felhívja a figyelmet a pártvezér szorult helyzetére. Szász immár nem csupán Markó Béláékkal áll szemben, de lassan Tőkés László püspökkel, sőt, saját pártjával is – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik