Magyar szerint Sulyok pancserpuccsa megbukott, és felhívta rá a figyelmet, hogy alkotmánybírók együtt üzenik meg és követelik, hogy távozzon a köztársasági elnök.
47 jogszabályt kell módosítani a Vagyonvisszaszerzési Hivatalhoz, de legalább olyan fontos a miniszterelnök szerint, hogy a bűnözők szívósak lesznek, ezért a hálózatot nem lehet majd felszámolni rövid idő alatt.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a mai dátum legalább olyan fontos, mint az április 12-i választási győzelem napja volt, mert ma elindul a Tisztítótűz nevet kapó folyamat.
Kitart Sulyok Tamás köztársasági elnök és más közjogi méltóságok menesztése mellett a kormány és a miniszterelnök – derült ki a köztévé kérdésére adott kormányszóvivői válaszból.
A kilakoltatási moratóriumra is rákérdezett a 24.hu, egy szerdán megjelent cikkünk apropóján, amelyben egy idős asszony kilakoltatásáról számoltunk be.
Vitézy elmondta, hogy a mohácsi híddal kapcsolatos körülményeket kivizsgálják, ezen belül azt is, hogyan növekedhetett Lázár idején bankgarancia nélkül a beruházás előlege.
Vitézy arról is beszélt, hogy a helyreállításai alap után hozzáférhetnek majd 6,4 milliárd kohéziós forráshoz is, de még ráérnek ennek az előkészítésével.