Vitézy Dávid szerint még mindig túl sok országos főút miatt kell a településeken élőknek nap mint nap jelentős átmenő forgalommal, zajjal és közlekedésbiztonsági kockázatokkal együtt élniük.
Az inflációs emelés mellett külön emelések jönnek a kisnyugdíjasoknál: akiknek a nyugdíja nem éri el a 108 ezer forintot, azok 120 ezer forintot kapnak.
Orbán Viktor nem volt ott a Fidesz zászlómenetén, a 24.hu fotósai viszont igen, ahogy a Kossuth téren tartott állami ünnepségen is. Galérián a nap eseményei.
A politológusnak 36 évet kellett visszamenni az időben, hogy olyan eseményt találjon, ahol kormányoldal és ellenzék együtt emlékezett egy nemzeti ünnepen.
A Mi Hazánk alelnöke szerint a névsor kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a Tisza átverte a választókat, és most épp az „SZDSZ szellemének” visszatérése zajlik.
Az Országgyűlés elfogadta a Tisza-frakció napirend-módosítási javaslatát, így kedden dönt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyetteseinek megválasztásáról és az eskütételről.
Lannert Judit oktatási miniszter elismerte, hogy a magyar PISA-eredmények tragikusak, és kijelentette, hogy a romlás az elmúlt 16 év oktatáspolitikai rombolásának a következménye.
Müller Anna felszólalásában rámutatott, hogy a magyar diákok szövegértésből, matematikából és természettudományokból is az OECD-átlag alatt teljesítettek a legutóbbi PISA-mérésen.
A gyermekvédelemről és a kórházban hagyott csecsemők helyzetéről beszélt a válaszában Magyar Péter, aki heves szóváltásba keveredett a kormánypárti padsorokból bekiabáló képviselőkkel.
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy a Tisza Párt javaslata szigorítaná a pedofil-nyilvántartáshoz való hozzáférést, míg a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be ennek megakadályozására.
A miniszterelnök visszautasította a KDNP frakcióvezetőjének állításait, hangsúlyozva, hogy a parlament a gyermekek védelmét erősítő jogszabály-módosításról fog dönteni.
Magyar Péter elmondta, hogy a milliárdosok vagyonadójának a vállalati részesedésekre is ki kell terjednie, és felrótta Toroczkai Lászlónak az oligarchák védelmét.
Toroczkai László napirend előtt felszólalásában bejelentette, hogy a Mi Hazánk vizsgálatot indított a vecsési képviselőik kijelentései miatt, és elhatárolódik minden totalitárius rendszertől.
Miután Novák Előd azt mondta, hogy ugyanúgy szavazott, mint Melléthei-Barna Márton, a tiszás képviselő tisztázta, hogy a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság nem szavazta le Orbán Viktor meghallgatását, hanem elhalasztotta a döntést a szakmai meghallgatások lefolytatásáig.
Személyes érintettség miatt szót kért Novák Előd, aki elmondta, hogy Orbán Viktor beidézését nem elvi éllel utasította el, hanem feltételül szabta, hogy amennyiben konkrét terhelő vallomás elhangzik a miniszterelnökre, készek meghallgatni őt.
A miniszterelnök felszólalásában kijelentette, hogy az előző kormányzat politikailag kézi vezérelte az ügyészséget, és az ellenzéki vagy kínos ügyeket folyamatosan eltussolta.