Belföld

Anarchista falragaszok Vásárhely utcáin

Követeljünk „Egyik sem” opciót a szavazólapra! – hirdeti egy falragasz a vásárhelyi bíróság épülete előtt, kőhajításnyira a Városházától. A városban tucatnyi ilyen röpiratot látni. A feliratok szerint az Anarchisták Közösségének üzenete olvasható a cédulákon.

Négy, a kormányzásért jövőre szinte biztosan harcba szálló politikai párt neve alatt az „Egyik sem” felirat olvasható azokon a – szavazólapok mintájára készített – falragaszokon, melyek a napokban tűntek fel Hódmezővásárhely forgalmasabb pontjain.

A röpcédulák szerint egy tekintélyellenes civil csoport, az Anarchisták Közösségének akciójáról van szó. A szervezet tagjai erőszakmentes, minden párttól, politikai oldaltól független antikapitalista csoportként definiálják magukat.

Közösségi oldaluk tanúsága szerint az elmúlt időszakban többször is kampányoltak a parlamenti pártok ellen, illetve az alapvető emberi jogok mellett. Szegeden a vásárhelyihez hasonló üzenettel mentek – személyesen is – utcára, a júliusi budapesti melegfelvonuláson pedig a homofóbia ellen tüntettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik