Főszponzor nélkül maradt a teniszvilág egyik legrangosabb eseménye, az Australian Open, amelyen utoljára összesen 8,1 millió eurónak megfelelő összeget osztottak szét a versenyzők között.#
Las Vegasba készülődvén – csak azt a hosszú repülést, csak azt tudnám feledni! – már Pesten szóltak, nehogy kihagyjuk a Cirque du Soleil produkcióját.#
Leleményes módszer úgy írni a marketingről, hogy azt sugalljuk: vizsgálódásaink tárgya valójában az ördög műve és ezért minden bajunk, bánatunk forrása és kútfeje.#
Merlot – e borfajta, amely nevét állítólag a feketerigóról (franciásan merle) kapta, talán azért, mert a szőlő bogyói feketék, mint a rigó ruhája, már feltűnt hasábjainkon, nem véletlenül.#
Folytatódik az a szokásos happening, amely minden évben lázba hozza Amerikát: a Golden Globe-, a Grammy- és az Oscar-díj átadása körüli hatalmas show.#
Ha a szakmai indíttatású bálok számát nézzük, a környezetvédelemnek igazán nem lehet oka panaszra: túlvagyunk már az Öko-bálon, de előttünk van még az Első Környezetvédelmi Bál.#
Úgy látszik, még az állatvilág sem tud ellenállni az új zenei irányzatoknak. Tengerbiológusok felfedezték, hogy azok a hímbálnák, amelyek Ausztrália keleti partjainál élnek, felhagytak hagyományos párzási melódiáikkal és teljesen új dallamokat sajátítottak el. Az ok egy merőben véletlen találkozás az Indiai-óceánból arra vándorló cetcsapattal, amely másként fújta a “nótát”. A kulturális asszimilációnak ez a párját [...]
E héten új horizontok libegnek elébünk: szekszárdi borba fojtjuk a bánatunkat. Takler Ferenc a meleg és löszös szekszárdi táj feltörekvő borász-művésze.#
A Millenniumi 32. Magyar Filmszemle záróakkordjaként a Magyar Filmművészek Szövetségének tagjai által készített kisfilmet mutattak be a közönségnek, amelyben rendezők, operatőrök, filmművészek mondták el gondolataikat a magyar filmművészet helyzetéről.#
Furcsa ötletnek tűnhet, hogy a tél kellős közepén a búvárkodásról írunk, de – talán a hóhiány, talán a szezonkezdeti síkatasztrófák okán – az utazási irodák tapasztalatai szerint egyre többen keresik a lehetőséget, hogy ilyenkor is hódoljanak a mélység fürkészésének.#
Nem sokáig volt hálás témája a isajtónak, valamint a televíziónak az “utolsó magyar hadifogoly” édes-bús története, hamar átadta a helyét a politikai botrányok ízléstelen szappanoperáinak.#
Amikor Önök ezeket a sorokat olvassák, az én asztalomat valahol Amerikában terítik, Las Vegasban, és az University of Nevada vendégeként kurzust tartok (work shopot), fiatal amerikai drámaíróknak (mintha a drámaírást, és egyáltalán az alkotást, mint olyat, lehetne tanítani).#
Szigetcsépen a rendszerváltás a közoktatás súlyos hanyatlásával járt együtt. Azelőtt, ha az ember úgy döntött, ideje elmenni a kocsmába, csak annyit mondott otthon: “Megyek az egyetemre.”#
A magyarok számára a megszokottnál kevesebb babér termett ezúttal az idén 17. évében járó, tavaly némi névváltozáson átesett Henry Ford Európai Természeti és Kulturális Örökségért Díjért folytatott versengésben.#
A gazdaság változik, a közgazdaságtan alapjai azonban változatlanok – így summázható a tartalmát és formáját tekintve egyaránt megújult, az átdolgozott magyar kiadásban a múlt év végén kiadott Közgazdaságtan című könyv.#
A most induló 32. Magyar Filmszemle szervezői az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is szolgálnak versenyen kívüli különleges filmes csemegével: a napokban jelent meg a Filmtudományi Intézet és az Osiris Kiadó gondozásában egy könyv, amely a vetítések helyszínén már kapható is.#