Hazai gazdaság

Az Európai Unióhoz tavaly májusban csatlakozott közép-kelet-európai országokban lelassult a gazdasági növekedés és a reformfolyamat a csatlakozás hatásának gyengülésével és a parlamenti választások közeledtével - írta csütörtökön közzétett negyedéves jelentésében a Világbank.
2005. 07. 21. 17:56
Véleményem szerint az iparűzési adó nincs összhangban az Európai Unió követelményeivel - mondta Kovács László a Magyar Európai Üzleti Tanács sajtótájékoztatóján. Az unió adóügyi biztosa közölte: véleményét már jelezte a magyar kormánynak, és vagy az adó megszűntetését, vagy nyereség alapúvá alakítását javasolja.
2005. 07. 21. 17:48
Nagyon tradicionális a magyar befektetési kultúra, azaz nagyon visszafogott és óvatos, nem merünk kockázatot vállalni – mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, a 17 befektetési szempontból fontos országra kiterjedő, a Wall Street Journal európai kiadásával közösen végzett felmérés ismertetésén.
2005. 07. 21. 14:22
Májusban a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző év azonos hónapjához képest 5,7 százalékkal emelkedett, ami meghaladta az első négy havi átlagos növekedési ütemet. Az előző hónaphoz viszonyítva a növekedés 0,3 százalékos volt.
2005. 07. 21. 09:10
Bár még mindig nagyon kevés háztartásban van laposképernyős televízió, az egyre jobb minőségű elektronikai berendezések térnyerése és a drasztikusan csökkenő árak miatt az LCD és a plazmatévék iránt is egyre nagyobb a kereslet.
2005. 07. 21. 08:00
A magyar gazdaság 2005-ben jól teljesített – fogalmazott Veres János szerdán a kormány ülése után. Véleménye szerint az elmúlt húsz év legalacsonyabb inflációs értéke is teljesülhet – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 21. 07:59
Jövő hétre kell a minisztériumoknak egyenként elkészíteniük a saját tárcájukra vonatkozó javaslataikat a 2006-os költségvetést illetően – tudta meg a Világgazdaság. A pénzügyi tárca által készített előzetes terv szerint több százmilliárd forintot kellene „megspórolniuk".
2005. 07. 21. 07:42
Végleg elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása, legalábbis akkor, ha a IV. kerületi Szilágyi út bővítése a most lezárult pályázat tervei alapján valósul meg – írja a Népszabadság.
2005. 07. 21. 07:04
A bankszektor stabil tőkehelyzetét tavaly tovább erősítette a magas nyereség: a hitelintézetek profitja tavaly több mint felével, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett. Így a bővülő mérlegfőösszeg kockázataira megfelelő fedezetet nyújtott a vele szinte azonos arányban növekvő szavatoló tőke - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évről szóló jelentésében.
2005. 07. 20. 16:22
A svájci Roche gyógyszergyár az első félévben 4 százalékkal 3,242 milliárd svájci frankra növelte adózott eredményét a tavalyi első félévi 3,121 milliárdhoz képest, jóllehet a tavalyi első félévi eredményt jelentős egyszeri tételek duzzasztották.
2005. 07. 20. 10:07
Az építőipari termelés idén májusban kiigazítatlan adatok szerint 10,9 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,6 százalékkal nőtt 2004 májusához képest. Az előző hónaphoz képest azonban 3,1 százalékkal csökkent.
2005. 07. 20. 09:41
A gazdaság a túladóztatás miatt bénult állapotban van, a növekedési ütem vészesen lassul. Mindezek ellenére Magyarország képes lesz kilábalni a nehézségekből – mondta Orbán Viktor a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) pártvezetői értekezletén Washingtonban.
2005. 07. 20. 08:18
Dicséretek közé rejtett bírálathalmazzal lepte meg a magyar kormányt a legfejlettebb országokat tömörítő szervezet, az OECD országjelentése. A szervezet fiskális szigort, munkaerő-piaci, valamint egészségügyi reformot sürget.
2005. 07. 19. 15:51
A magyar kis-és középvállalkozások (kkv) szívesen jelen lennének az erős és fizetőképes kanadai piacon - nyilatkozta Borbás István, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. torontói irodájának vezetője az MTI-nek.
2005. 07. 19. 13:00
Újabb lépések jönnek a kormány 100 lépés programja keretében, most a külgazdaság átalakítása van soron – értesült a Világgazdaság. A lépések két fő területen – a befektetésösztönzésben és a bürokrácia leépítésében – irányoztak elő teendőket.
2005. 07. 19. 09:10
A teljes kiskereskedelmi forgalomból 20–25 százalék az import. Az uniós csatlakozás előtt ez 10 százalék körül alakult, vagyis a külföldi termékek beáramlása nem nevezhető aggasztónak – közölte a Napi Gazdasággal az Országos Kereskedelmi Szövetség.
2005. 07. 19. 08:53
Magyarország az egyik legjobban teljesítő uniós tagállam a belső piaci direktívák átvételét illetően – derül ki az Európai Bizottság legfrissebb összegzéséből. Hazánk 2005. június 1-jéig mindössze egytucatnyit nem ültetett át jogrendjébe az 1604 belső piaci irányelv közül.
2005. 07. 19. 08:26
Az európai uniós cukorágazat reformjára szükség van, az ugyanis valóban abnormális, hogy az EU-ban a cukor ára közel háromszorosa a világpiacinak - jelentette ki az EU-tagállamok mezőgazdasági minisztereinek tanácsülése után Gráf József, agrárminiszter.
2005. 07. 19. 07:33
A gazdaságban nincs meg az a növekedés, amit az adócsökkentés tervezői várnak, a gyorsabb növekedéshez csomagszerű államháztartási reformra lenne szükség – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter.
2005. 07. 18. 09:58
Előreláthatólag július végére készülnek el az első olyan gabonaraktárak, amelyek a kormány tárolóépítési kampányában, uniós támogatásokkal épülnek fel. Az FVM szerint az őszi kukoricabetakarításkor 2-2,5 millió tonna új raktárkapacitást használhatnak fel a termelők.
2005. 07. 18. 08:00
Olvasói sztorik