Pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyszer már elismerte a 24.hu-nak, hogy megtévesztő hallgatottsági adatokat publikált, sőt akkor le is cserélte, majd le is vette azokat.
Interjú Radu Morarral, a leghallgatottabb budapesti rádió, a Sláger FM, valamint a veszprémi Méz Rádió, és több Magyarországon és külföldön működő tévécsatorna tulajdonosával, akit egyelőre még Andy Vajna sem tudott kiütni a nyeregből.
Negyedórás bontásban kaptunk adatokat a hódmezővásárhelyiek, a székesfehérváriak, az egriek, a békéscsabaiak, a kecskemétiek, a miskolciak, a szegediek, a nyíregyháziak és a szekszárdiak rádióhallgatási szokásairól.
A Gong Rádió maradt az egyik legnépszerűbb megyeszékhelyi rádió azután is, hogy Mészáros Lőrincékhez került a helyi médium. Andy Vajna hálózatának tagjai viszont sokat vesztettek egy év alatt.
A hallgatottságmérés tavaly év végi „államosítása” miatt kénytelen felfüggeszteni a budapesti rádióhallgatottság-mérés szolgáltatását az egyik kutatócég, az Inspira. Ez Andy Vajna rádiójának lehet jó hír.
Andy Vajna rádiója, a Rádió 1 a legújabb budapesti rádióhallgatottsági adatok alapján sem tudta megelőzni a Sláger FM-et. Országosan a Petőfi Rádió nagyon elhúzott.
Ma pótolta a médiahatóság a néhány nappal ezelőtti döntésről a tájékoztatást, egyúttal megerősítette, hogy az M-Meter Kft. és a Kantar Hoffmann konzorciuma kapja az állami megbízást a rádióhallgatottsági mérésre.
A Kantar Hoffmann-Mediameter korábban piacvezetőnek mérte a Rádió 1-et Budapesten, de a legújabb adatok alapján visszacsúsztak a második helyre a Sláger FM mögé. Országosan viszont már második helyre jöttek fel.
A hagyományos földfelszíni sugárzással elért hallgatókon túl az online, illetve DAB (digitálisan sugárzott rádió) rendszerű rádiós médiaszolgáltatás által elértek száma is megismerhetővé válik.
Vajna rádiója, a Rádió 1 kiütötte Budapesten a Sláger FM-et a piacvezetőségből, országosan pedig a két állami főadót, a Kossuth és a Petőfi rádiót szorongatja, de nagyon.