Média

Fej-fej mellett a Sláger FM és a Rádió 1

rádió
rádió

Andy Vajna rádiója, a Rádió 1 a legújabb budapesti rádióhallgatottsági adatok alapján továbbra sem tudta visszaelőzni a Radu Morar érdekeltségében lévő Sláger FM-et a fővárosban

– derül ki a most megérkezett legújabb, a Kantar Hoffmann–Mediameter kutató konzorciumtól származó szeptember és november közötti országos és budapesti rádióhallgatottsági adatokból.

A két cég között azonban nagyon ádáz küzdelem folyik a rádiókért, mindössze néhány ezer fős különbség a 15 éves vagy annál idősebb (15+) hallgatói csoportban. (Ezért is indult most a héten Andy Vajna közelében egy újabb rádió Budapesten Retro Rádió néven, mellyel az a cél, hogy hallgatókat vigyen el a Slágertől, de ezzel kapcsolatban majd csak jövőre várhatók az első eredmények.)

Fotó árulkodik Andy Vajna közelségéről a Retro Rádió körül
Pont úgy néz ki a ma elindult budapesti Retro Rádió stúdiója, mint ahol Andy Vajna Rádió 1-es műsorai készülnek. Véletlen?

Budapesten a Sláger FM-nek 277 ezer fő, a Rádió 1-nek 262 ezer fős hallgatótábora volt az említett időszakban.  Az állami Petőfi Rádió ezúttal 223 ezer főt tudott elérni a mérés alapján. A Simicska Lajos érdekeltségében lévő Music FM-nek 179 ezer fős az elérése. Arató András Klubrádióját 129 ezren hallgatták. A Rádió Rock napi hallgatótábora 82 ezer fős volt. 55 ezres hallgatótábort mérték a Jazzynek. Az októberben tulajdonoscserén átesett InfoRádió 52 ezer hallgatóval rendelkezett. A Klasszik Rádiónak 45 ezer, a Bartók Rádiónak 43 ezer, a Dankó Rádiónak 42 ezer hallgatója volt. A Lánchíd Rádiót 29 ezren, a Magyar Katolikus Rádiót 25 ezren hallgatták a fővárosban az ősz folyamán.

Budapesti rádióhallgatottsági adatok 2017. szeptember-november között.
Budapesti rádióhallgatottsági adatok 2017. szeptember-november között.
Vállalásaival szemben üldözi a magyar zenét rádiójában Andy Vajna
Méréssel bizonyítjuk: figyelmen kívül hagyta a médiatörvényt és saját médiaszolgáltatási szerződésének tartalmát Andy Vajna rádiója, a már húsznál is több várost letaroló Rádió 1. A rádió alig játszott magyar zeneműveket, holott a zenei műsorideje több mint 40 százalékára ezt vállalta.

Országosan az állami rádiók vezetnek

Országos szinten a 15 éves vagy idősebb lakosság körében a Petőfi Rádió (1,9 millió fő) volt a leghallgatottabb rádió, ezzel nagyon elhúzva a többi rádiótól. Második helyen a Kossuth Rádió követte (1,4 millió fő) a Petőfit, és a szintén 1,3 millió hallgatót meghaladó Rádió 1. A Music FM közönsége 739 ezres, a Sláger FM hallgatósága 629 ezres volt országosan. A félmilliós hallgatótábort még a Dankó Rádió közelítette meg országosan (498 ezer fő). A Klubrádiót 198 ezren, a Bartók Rádiót 195 ezren hallgatták egy átlagos napon; a Rádió Rock pedig 190 ezer hallgatót ért el naponta. A Magyar Katolikus Rádió hallgatottsága 126 ezres, a Lánchíd Rádió tábora országosan 84 ezres.

Országos rádióhallgatottság 2017. szeptember-november között. A Petőfi nagyon elhúzott
Országos rádióhallgatottság 2017. szeptember-november között. A Petőfi nagyon elhúzott

A szeptember-novemberi időszakban rádiót naponta több mint 6 millióan, míg hetente 7,5 millióan hallgattak a Kantar Hoffmann–Mediameter szerint, ami azt jelenti, hogy országos szinten a 15 éves vagy idősebb lakosság 73 százaléka naponta, míg 91 százaléka hetente hallgat rádiót.

mozi
Dobogóra sem fért fel a Pappa Pia
Messze több nézőt érdekelt a Gru 3 a mozikban, mint a jelentős állami támogatással készülő Pappa Pia - derül ki a médiahatóság statisztikájából.

Kiemelt kép:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik