Kultúra

Daft Punkot hallgat a világ a feloszlás bejelentése óta

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

Hétfőn számoltunk be róla, hogy feloszlik a Daft Punk. Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter az Epilógus című nyolcperces videóval köszönt el a közönségtől, mely egy részlet a Daft Punk 2006-os filmjéből, de az együttes sajtósa megerősítette, hogy a videó tényleg azt jelenti, a Daft Punk feloszlik.

A Variety azt írja, hogy a bejelentés után az elektronikus zenei formáció dalait robbanászerű módon kezdték el letölteni, melynek száma egy nap alatt több mint 500 százalékkal emelkedett: míg vasárnap összesen 854 100-szor töltötték le a számaikat, másnap már 5 millió 25 ezerszer.

A legtöbbet hallgatott szám a 2013-as, Pharrell Williamsszel közösen előadott Get Lucky volt, melyet hétfőn 429 800-an töltöttek le az előző napi 153 ezerrel szemben. Még nagyobb ugrás látszódik a One More Time című szám letöltésénél, mely 89 ezerről 414 ezerre ugrott egy nap alatt, míg a Harder, Better, Faster, Stronger című szűm 57 500-ról 297 ezres letöltésre nőtt. Hétfőre ráadásul számos dalt játszottak le több mint 100 ezer alkalommal, míg vasárnap csak a Get Lucky érte el ezt a számot. A 10 ezres határt tekintve hétfőn már 84 szám érte el ezt, míg vasárnap csak 20.

Kapcsolódó
Tíz indok, amiért a Daft Punk a kora egyik legnagyobbja lett
Mindent máshogy csináltak, mint a vetélytársak, és mindent a lehető legjobbkor. Ehhez jóval több kell, mint szerencse vagy kiadói hátszél. A Daft Punk az elektronikus popzene egyik legnagyobb hatású előadója volt, és nem véletlenül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik