A jogszabályi előírások szerint optimális esetben legkevesebb 4–5 hónap, mire valaki elsőre jogszerűen hozzájuthat egy éles vadászfegyverhez Magyarországon.
Aranyműves, szobrász, költő, zenész, gyilkos, halottidéző, pap, számos nő és férfi szeretője – Benvenuto Celliniről a pápa kijelentette, hogy a törvények felett áll.
Flordelis korábban az evangéliumi egyházi közösség egyik ünnepelt sztárja volt, csillaga azonban gyorsan leáldozott azok után, hogy megvádolták egyik nevelt fiának és egyben későbbi férjének meggyilkolásával. A hatóságok szerint a bűncselekményben több családtag is részt vett.
A meggyilkolt valóságshow-szereplő édesanyja szerint egy lakatos árulta el neki, hogy lánya nem sokkal a halála előtt zárat cseréltetett, mert rettegett, hogy az életére törnek – beszámolónk a tárgyalásról.
Raádasul a feleségét is bevonta a nyomok eltüntetésébe. A vádak szerint például feltörték a lányuk közösségimédia-profiljait, és az ő nevében kommunikáltak a barátaival és a saját rokonaikkal is.