A végrehajtók volt elnöke még az év elején indítványozta, hogy több értéktárgyát kiválthassa a bűnügyi zár alól. A 24.hu értesülései szerint négyszer annyit kell fizetnie, mint ahogyan korábban számolt.
Az adósok 20 millió forintot vettek föl az UniCredit Banktól, amire 61 milliót fizettek vissza. A bírósági döntés értelmében befizetéseik kétharmada visszajár.
Szerdán az utolsó szó jogán szólalt fel a Fővárosi Törvényszéken Curtis testvére, Sz. Lajos, valamint két társa. A három férfit azzal vádolják, hogy több mint másfél évtizeddel ezelőtt meggyilkolták és elföldelték Katzenbach Imre labdarúgót.
A bíróság szerint a Bene Krisztián feltételes szabadságra bocsátása ügyében eljáró bíró tévedett amikor arra a következtetésre jutott, hogy a feltételes szabadságra bocsátás valamennyi törvényi feltétele fennáll.
Sikeresen megugrotta a bíróságon az első akadályt két olyan kárpátaljai menekült család, amelyeket még tavaly augusztusban fosztottak meg az államilag támogatott lakhatásuktól egy nyáron meghozott kormányrendelet alapján.