Közel három esztendő után visszatért az Újpest FC labdarúgócsapatához az egykori válogatott Tóth Norbert. Szélesi Zoltán is a lila-fehérekkel gyakorol.
Edin Dzeko nem lesz az AC Milan játékosa. A bosnyák támadó - miután a hétvégén találkozott a Wolfsburg vezetőivel - kijelentette, a német bajnoknál marad.
A Manchester Unitedtől távozó Carlos Tévez szerint a csapat menedzsere nagyot hibázott azzal, hogy a cserepadra ültette őt a Barcelona elleni BL-döntőn.
A játékosként aranylabdás Hriszto Sztoicskov, a bolgár labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a dél-afrikai Mamelodi Sundows vezetőedzője lett.
Orosz lapértesülés szerint az angol Premier League-ben szereplő Chelsea leigazolja Jurij Zsirkovot, akiért közel 20 millió eurót fizet a CSZKA Moszkvának.
A Konföderációs Kupát nyert brazil válogatott egyik legjobb játékosa Felipe Melo volt. Az európai élklubok vinnék a kőkemény középpályást, aki feltehetően az Arsenalban folytathatja pályafutását.
Sajtóértesülések szerint azért nem tudott megegyezni a Fehérvár FC labdarúgóklub vezetőivel Lothar Matthäus, mert időközben már a kameruni szövetséggel tárgyalt. Az egykori magyar szövetségi kapitánynak az afrikai csapattal kell kiharcolnia a vébészereplést.
Az első afrikai rendezésű Konföderációs Kupa a pályán és azon kívül is sikeresnek bizonyult, a szervezők előtt azonban rengeteg feladat áll még a jövő évi labdarúgó-világbajnokság előtt. A legtöbb problémát a közbiztonság és a megfelelő tömegközlekedés hiánya jelenti.
Az amerikaiak csalódottak a 2-0-ról elveszített Konföderációs Kupa-döntő miatt, de állítják: a jövő jövő évi világbajnokságon is számolni kell velük. A győztes brazilok szövetségi kapitánya szerint csapata jobb teljesítményre is képes.
Az Egyesült Államok elleni döntőben kétgólos hátrányból fordító brazil válogatott legnagyobb sztárját, Kakát választották meg a Konföderációs Kupa legjobbjának.
Lapértesülés szerint az előző szezonban triplázó Barcelona vezetősége négymillió euróval jutalmazta a Real Madridot idegenben 6-2-re elpáholó katalán együttest.
A címvédő Brazília nyerte meg a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett, nyolcadik labdarúgó Konföderációs Kupát, miután a vasárnapi döntőben 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte az Egyesült Államok együttesét.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott szerezte meg a harmadik helyet vasárnap a dél-afrikai labdarúgó Konföderációs Kupán, miután a bronzmérkőzésen, hosszabbítást követően 3-2-re legyőzte a házigazdák együttesét.
Csillagászati fizetéssel csábítanák el Samuel Eto'ó-t, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona futballsztárját. Lapjelentések szerint a Manchester City a kameruni csatár kérője.
A többhetes tárgyalássorozat ellenére mégsem lesz az FC Fehérvár vezetőedzője Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Cristiano Ronaldo aláírta hat évre szóló szerződését a Real Madridhoz. A királyi klub egymilliárd euróban határozta meg a portugál aranylabdás kivásárlási árát.
Megvált ügynökétől Andrej Arsavin, akit megleptek a magas angol adók; César Sánchez hosszabbított a Valenciával, míg Bred Schneider 35 évesen visszavonul.
Az előző szezonban bajnok, valamint kupa- és BL-győztes Barcelona hivatalosan is bejelentkezett Keirrisonnért, a brazil Palmeiras 20 éves csatártehetségéért.
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tudatosan cserélte be a Konföderációs Kupa csütörtöki, Dél-Afrikai Köztársaság elleni elődöntőjében Daniel Alvest, aki a 88. percben szerzett góljával eldöntötte a mérkőzést.
Az orvosok tanácsára úgy döntött a német válogatott és a Bayer Leverkusen középpályása, hogy 35 évesen befejezi a pályafutását. A fehér brazilnak becézett Bernd Schneider tavaly tavasszal sérült le, az elmúlt szezonban egyetlen egyszer lépett csak pályára.
Raúl Albiol személyében védőt igazolt a Real Madrid, a Milan fiatal szélsőt szerződtetett, a Stuttgart két játékossal erősített, a Werder válogatott középpályást szerzett csütörtökön. Rövid focihírek.
A Manchester City is beszállt a Maiconért folytatott versenyfutásba: az angol klub 22 millió eurót és Elanót adná a brazil labdarúgóért az olasz bajnok Internek.
Csalódást okoztak a selecao sztárjai a Konföderációs Kupa elődöntőjében, a házigazda dél-afrikaiak remekül tartották magukat, de a Barcelona sztárja a hajrában eldöntötte a találkozót. Daniel Alvesék a vasárnapi fináléban a spanyolokat kiejtő Egyesült Államok válogatottjával csapnak össze.