Élet-Stílus

Az amerikaiakkal a világbajnokságon is számolni kell

Az amerikaiak csalódottak a 2-0-ról elveszített Konföderációs Kupa-döntő miatt, de állítják: a jövő jövő évi világbajnokságon is számolni kell velük. A győztes brazilok szövetségi kapitánya szerint csapata jobb teljesítményre is képes.

A Konföderációs Kupa döntőjében 74 percig tartott az amerikai csoda, addig – nagy meglepetésre – vezetett Bob Bradley alakulata az ötszörös világbajnok, címvédő Brazília ellen.

Végül azonban Luis Fabiano második góljával és Lúcio fejesével fordított és nyert az esélyesebb dél-amerikai alakulat, ezzel együtt minden dicséretet megérdemel a jelentős tornán először döntős, az Eb-győztes spanyolokat megállító Egyesült Államok.


Landon Donovan - a vesztes magánya (MTI/EPA)

Landon Donovan – a vesztes magánya (MTI/EPA)

„Néhány napig biztosan fájni fog ez a vereség, de a csalódás idővel elpárolog, és csak az marad meg, hogy jól szerepeltünk egy jelentős viadalon, a nagy csapatokat is megszorítottuk. Azzal, hogy döntősök voltunk, megmutattuk, hogy számolni kell velünk, ellenünk senki sem mehet majd biztosra a jövő évi világbajnokságon” – mondta Carlos Bocanegra csapatkapitány.

„Nagy szívvel és lelkesedéssel futballoztunk, ráadásul teljesen megérdemelten vezettünk 2-0-ra a brazilok ellen, erre lehet építeni” – tette hozzá az amerikaiak kapusa, Tim Howard.

„Sok tapasztalatot szereztünk, az ilyen vereségekből lehet ugyanis a legtöbbet tanulni, ha megtesszük, előrébb léphetünk. Most ott tartunk, hogy elismernek bennünket, persze mi nem az ellenfelek tiszteletét akarjuk kivívni, le akarjuk győzni őket” – nyilatkozta Landon Donovan, a második amerikai gól szerzője.


Egyesült Államok-Brazília 2-3

A harmadik Konföderációs Kupa-győzelmét arató brazilok szövetségi kapitánya elégedett a csapatával, de hozzátette: az tud ennél jobban is játszani. „Minden döntő, az amerikaiak elleni finálé is nehéz volt. Kétgólos hátrányból álltunk talpra, ami mutatja, bízhatok ezekben a játékosokban” – magyarázta a játékosként 1994-ben világbajnoki címet szerzett Dunga.

„A második félidőben változtattunk a játékszisztémán, ezáltal nagyobb nyomást gyakoroltunk az amerikaiakra. A cserék is sokat segítettek, Elanóval és Daniel Alvesszel jelentősen javult a játékunk” – mondta Dunga, akinek csapata nyolcadik meccsét nyerte meg zsinórban, és idestova 16 találkozó óta veretlen.

A három gólja mellett rúgott még egyet a brazil válogatott (1-2-nél), csakhogy sem a bíró, sem az asszisztense nem szúrta ki, hogy Kaká lövése után Howard a gólvonal mögül ütötte ki a labdát. „Legfeljebb csak emiatt szomorkodhatok… Nagyon fontos lett volna ugyanis a számomra, hogy érvényes gólt lőjek a döntőben” – mondta a Real brazil aranylabdása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik