A Manchester United szívesen látná soraiban az Inter irányítóját Wesley Sneijder-t. A két gárda pletykák szerint megegyezett a több mint 35 millió fontos vételárban.
A Szőke Szikla nem tud elszakadni szeretett sportágától, a labdarúgástól, és mint mondta, még ma is örömmel vesz minden új feladatot, amelyre felkérik.
Tegnap találtunk egy angol honlapot. Kiderült, a tulajdonos magyar. Túróczy Gábor statisztikai elemzésekkel foglalkozik. Azt is megmondja, ki hova rúgja a tizenegyest.
A Ferencváros-Aalesunds EL-selejtező első mérkőzése után, Kent Bergersen, a norvégok „beugró” edzője tűnt elégedettebbnek, Prukner László viszont bízik a továbbjutásában.
A Ferencváros 2-1-re verte a norvég Aalesund együttesét az Európa Liga-selejtező második körének első mérkőzésén. A Fradi góljait Oláh ás Abdi szerezték.
Az Újpest szurkolói az Országgyűlés által elfogadott, sporthuliganizmussal kapcsolatos törvény miatt csak 60 percig lesznek kint a Pápa elleni bajnokin.
Könnyen elképzelhető, hogy 2013-tól a brazil világsztár, Dzsudzsák Balázs csapattársa lesz az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskala elnöke.
A Tromsö már egy komolyabb játékerőt képviselő, fizikailag is erős együttes, így bravúrra lesz szüksége a magyar bajnoki ezüstérmesnek az Európa Liga selejtezőjében.