Pályán kívül

A Juventust köszöntötték a Vatikánban

Rendkívüli találkozó helyszíne volt a római Cancelleria reneszánsz palotája: a vatikáni területnek számító épület Vasari-termében a Juventus labdarúgócsapata római szurkolóival találkozott a “Szentszéknél dolgozó Juventus-barátok” drukkerklub szervezésében.

A fehér-fekete tortás díszvacsorán részt vett Andrea Agnelli, a torinói csapat elnöke, Giuseppe Marotta igazgató, a játékosok közül Alessandro Matri. Betegsége miatt nem lehetett jelen a Juventus új vezetőedzője, Antonio Conte.

A római szurkolótábornak több mint háromszáz tagja vett részt a találkozón, köztük a Vatikán olyan magas rangú képviselői, mint Domenico Calcagno érsek, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének titkára, Paolo De Nicolo, a Pápai Ház prefektusa, a vatikáni biztonsági szolgálatot vezető Mario Scola, Giovanni Maria Vian, a L’Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője.

Elfoglaltságai miatt egyedül a vatikáni Juventus-klub első számú támogatója, Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár (miniszterelnök) hiányzott, aki külön fogadta a Juventus delegációját, áldását adva a csapatra. Bertonéról köztudott, hogy gyerekkora óta a Juventusnak szurkol.

A díszvacsorára meghívást kaptak az olasz parlament és a RAI közszolgálati rádió-televízió Juventus-szurkolói is, közöttük Paolo Garimberti, a RAI elnöke.

A Vatikán sohasem volt mentes a labdarúgás szenvedélyétől: 1981-94 között zajlott a Vatikáni Bajnokság, amelyet – Bertone ösztönzésére – 2006-tól a Clericus Cup egyházi kupa helyettesít. Ennek idei bajnoka a Gregoriana római katolikus egyetem csapata lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik