Foci

Casillas lemondott egyik nagy álmáról

Iker Casillas, a világbajnok spanyol labdarúgó válogatott kapusa nem játszik a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.

“Mindig szerettem volna pályára lépni az olimpiai tornán, 2000-ben lett is volna erre lehetőségem, de végül nem jött össze – fogalmazott a harmincéves hálóőr. – Az a meggyőződésem, hogy most azoknak kell játszaniuk, akik kiharcolták a jogot arra, hogy ott lehessenek jövőre Londonban.”

Iker Casillas leszögezte, ezért nem kéri meg Luis Millát, hogy vegye számításba a csapat összeállításánál. A világhírű portás egyébként fiatalabb korában végigjárta az összes utánpótlás-válogatottat hazájában, legtöbbet az U16 és az U17 kapuját védte. 2000 óta védi a felnőtt nemzeti csapat hálóját, 124-szer lépett eddig pályára címeres mezben.

Az olimpiai labdarúgó-tornán három “túlkoros” futballista egészítheti ki az U23-as válogatottat.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ilyen lehet Magyarország 2050-re

Elsorvad a vidék, az élővilág kiüresedik, sok őshonos fajunk eltűnik, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.