Közélet

Borkai-nyomozás: a rendőrség egyesítette az ügyeket

Az Audi-földek ügyében a hűtlen kezelés gyanúja merült fel.

A napokban a bűnügyek egyesítéséről döntött a Nemzeti Nyomozó Iroda a Borkai-ügyben – számolt be a Blikk. Ezt azzal indokolják, hogy az Audi-földek eladásával kapcsolatban az elmúlt időszakban több feljelentés is érkezett a rendőrségre, ezeket most egyesítették a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt november 18-án elrendelt nyomozáshoz.

Több nyomozás is folyik Borkai-ügyben gazdasági bűncselekmények miatt
Győr volt fideszes polgármesterét is érinthetik – az egyebek mellett – hűtlen kezelés címén indult eljárások.

A feljelentők, ifjabb Tényi István, Juhász István győri MSZP-s önkormányzati képviselő, Hadházy Ákos parlamenti képviselő, illetve a Transparency International Magyarország, azért fordultak a hatóságokhoz, mert szerintük az ügy résztvevői, köztük a Fideszből kilépett Borkai Zsolt, Győr lemondott polgármestere, valamint ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán, bennfentes információk alapján az Audi Logisztikai Központjának építéséhez szükséges telkeket olyan módon adták-vették, hogy azzal az önkormányzatnak kárt okoztak.

Magyar Nemzet: Újabb gyanúsítások várhatók Borkai-ügyben
A napilap szerint hamarosan meggyanúsíthatják „az ördög ügyvédjét”.

Eközben a Magyar Nemzet hétfői számában arról ír bennfentes forrásokra hivatkozva, hogy az ügyet kirobbantó „ördög ügyvédje” a szexvideón kívül nem rendelkezik más bizonyítékkal Borkai Zsoltra vonatkozóan. Ez az a felvétel, amelyen Borkai és Rákosfalvy prostituáltak társaságában látható egy adriai luxusjachton.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik