emberi jogok európai bírósága
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy észt komptulajdonos ügyében hozott állásfoglalást.
2015. 06. 16. 17:06
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kihirdetett másodfokú, vagyis immár jogerős ítéletében engedélyezte, hogy "a halálba segítsék" a kétoldali végtagbénulásos francia Vincent Lambertet.
2015. 06. 05. 12:58
Az Emberi Jogok Európai Bírósága múlt heti döntése után többmilliárdos is lehet majd a kártérítési ügy.
2015. 03. 19. 15:26
Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlésben azt mondta, az újfajta kegyelmi eljárás kötelezően lefolytatandó lesz 40 év letöltött börtönbüntetés után.
2014. 10. 28. 10:57
Matúz Gábort azért rúgták ki tíz éve, mert belső információkat hozott nyilvánosságra. Két másik magyar ügyben is döntött kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága.
2014. 10. 21. 13:45
Hat eljárásban marasztalta el Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely döntései jogerősek, végrehajtandóak.
2014. 09. 23. 13:11
Az emberi jogi bíróság szerint jogtalanul bírságolták az LMP-seket, amikor "Loptok, csaltok, hazudtok!" feliratú táblával jelentek meg a házban.
2014. 09. 16. 10:42
Jogellenesen, a véleményének kifejtése miatt váltották le Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – ezt állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága.
2014. 05. 27. 10:50
Felháborítónak nevezte Orbán Viktor kormányfő a strasbourgi Európai Bíróság keddi döntését, amely szerint Magyarország nem tarthatja fönn a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetését.
2014. 05. 20. 17:30
Nem okozott jelentős anyagi hátrányt a 2011-es jogszabályváltozás Kátai Józsefnek, elutasította panaszát csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
2014. 04. 10. 13:44
A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot.
2013. 07. 09. 11:16