Nagyvilág

Beintett a Magyar Gárdának Strasbourg

A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot - mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.

A törvényszék szerint a Magyar Gárda Mozgalom a Magyar Gárda Egyesület részeként működött, nem volt attól független, a mozgalom megmozdulásai alkalmasak voltak a félelemkeltésre, a megfélemlítő menetelések pedig egy “lényegében rasszista” jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása volt az egyetlen hatékony módja annak, hogy a hatóságok megszüntessék a Magyar Gárda Mozgalom által másokra jelentett fenyegetést.

Drasztikus, de a legkevésbé erőszakos lépés

A bíróság megállapítja ugyan, hogy az egyesület feloszlatása drasztikus lépés volt a magyar hatóságok részéről, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a magyar bíróság a lehető legkevésbé “erőszakosan” rendezte az ügyet, és a hatóságok korábban többször is felhívták az egyesület figyelmét, hogy az általa támogatott Magyar Gárda Mozgalom tevékenysége törvénysértő.

A strasbourgi bíróság megállapítása szerint a magyar bíróságok végkövetkeztetése ebben az ügyben sem önkényesnek, sem ésszerűtlennek nem tekinthető: “a mozgalom tevékenysége és megnyilvánulásai a roma kisebbség és a magyar többség közötti faji ellentéten alapultak”.

A panaszos, Vona Gábor Jobbik-elnök úgy érvelt, hogy az egyesület és a mozgalom egymástól függetlenül működött, az egyesült tagjai nem vettek részt a mozgalom tevékenységében. Emellett azt állította, hogy a magyar hatóságok nem bizonyították megfelelően, hogy az egyesület bárkinek a jogait is egyetlen esetben megsértette volna. Vona beismerte ugyan, hogy a mozgalom által képviselt eszmék sértőek vagy megrázóak lehetnek egyesek számára, mindazonáltal szerinte nem jelentenek gyűlöletre vagy intoleranciára buzdítást, összeegyeztethetően a pluralizmus és tolerancia elveivel egy demokratikus társadalomban.

Túlmentek a békés kereteken?

A bíróság ennek ellenére úgy ítélte meg, nem tekinthet el attól, hogy a mozgalom több mint 200 aktivistája Tatárszentgyörgyön vonult fel, és bár nem történt erőszak, utólag már nem lehet megállapítani, hogy ezt csak a rendőrség jelenléte akadályozta-e meg.

“Az aktivisták katonainak tűnő egyenruhában vonultak fel a faluban, baljóslatú karszalaggal, katonainak tetsző alakzatban, ahhoz illő köszöntésekkel és parancsokkal” – állapítja meg a strasbourgi törvényszék, amely szerint a mozgalom felvonulásainak megfélemlítő hatását fokozta, hogy egy törvényesen bejegyzett egyesület áll mögötte.
A bíróság megítélése szerint túlmegy a politikai nézetek törvényes és békés keretein az, ha a politika szereplői félkatonai szervezetek alakítására mutatnak képességet és hajlandóságot.

Ha a gyülekezés szabadságát rendszeresen arra használják, hogy nagy csoportok másokat megfélemlítő felvonulásokat tartsanak, akkor az államnak jogában áll a gyülekezési szabadságot korlátozó intézkedéseket hozni, amennyiben az a nagy méretű, félelemkeltő felvonulás által a demokráciára jelentett veszély elhárításához szükséges – mutat rá a bíróság.

Ítéletében a testület arra is utal, hogy az államnak mintegy kötelessége fellépni az ilyen szervezetek ellen, ha ugyanis nem ezt teszi, azzal gyakorlatilag hallgatólagos beleegyezését adja a szervezetek működéséhez.

A Magyar Gárda azért fordult 2010-ben kérvénnyel az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy semmisítsék meg  az egyesület feloszlatását kimondó ítéletet.

Ajánlott videó

Mi ez az egész Márki-Zay jelenség? Milyen hatással lesz a kisvárosi polgármesterségből a nagypolitikába berobbanó férfi a magyar közéletre – akkor, ha győz az előválasztáson, s győz Orbán ellen is; akkor, ha csak az előválasztáson diadalmaskodik; s akkor, ha már az előválasztást is elbukja. Erről szól a mai Háromharmad Pál Zsomborral, Pető Péterrel és Nagy Józseffel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.