emberi erőforrások minisztériuma
Az intézmények struktúrájában, működésében jön a változás, ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is. Végleges döntés augusztus végén várható.
A gyerekeket sújtó zajszennyezést korlátozó jogszabály megalkotását javasolja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A brit antropológiai társaság igazgatója, André Singer nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, a téma a magyar felsőoktatás átszabása.
Az MTK 1 milliárdot, a Fradi 750 milliót kapott az év közepéig.
A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kancellárját javasolták a Zeneakadémia megürült kancellári posztjának betöltésére, a felterjesztés a miniszterelnöki aláírására vár, jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Jelentősen, 36,4 milliárdról 66,6 milliárd forintra emelkedik jövőre az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkárságának költségvetése, elsősorban a tervezett nagyberuházásoknak köszönhetően, közölte Balog Zoltán miniszter.
Az ELTE-ről kizárták a korábbi HÖK-elnököt, mert egy egyetemi vizsgálat szerint magatartásukkal megakadályozták olyan intézkedések meghozatalának lehetőségét, amely a jövőben hasonló események előfordulását megelőzhette volna.
Kábítószer-ellenes világnapi rendezvényt tartanak a Margitszigeten, a „szakmai hátteret” szcientológus szervezet biztosítja.
A város MSZP-s alpolgármestere megbeszélést szeretett volna folytatni Czibere Károllyal, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárával. Nem sikerült, de Salgótarján várja a minisztérium költözését.
Kiderült, hogy az Emmi egyik hivatala 250 négyzetméteres ingatlant bérelt Karcagon, a milliárdos csalás miatt bedőlt Kun-Mediátor Kft.-től.
A kábítószer-használat teljes felszámolásának kétséges ígérete helyett a valódi helyzetről esik szó. Támogatnák az ártalomcsökkentést is.
A felsőoktatási államtitkárság levélben közli a pécsi egyetem rektorával, hogy el kívánják venni tőlük a gyakorló általános iskolát. A minisztérium is a Klik is hallgat az ügyben.
Több százan vettek részt a fórumból demonstrációvá alakult megmozduláson. Az Emmi előtt a hallgatók bejelentették, folytatják a tüntetést.
Az egyetemi szakok megszűntetése az ELTE-t érintheti a legérzékenyebben, újabb kar kerülhet veszélybe.
Elkészült az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Több változás is lesz, de a kommunikációs szakok maradhatnak.
Két LMP-s politikus kérdezett Rétvári Bence államtitkártól, aki válaszolt is, elküldött egy olvashatatlan táblázatot a képviselőknek.
Megkezdődött a jövő évi tankönyvrendelés, változás, hogy több idő áll rendelkezésre, az államtitkár szerint pedig az árak is csökkentek.
Závogyán Magdolna lett az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárságának új helyettes államtitkára.
Néhány ponton módosítják a pedagógus-előmeneteli rendszerről szóló kormányrendeletet.
A dolgozók egymás közti kommunikációjában is megtiltotta egy sor szó és kifejezés használatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a kormányzat ezzel is azt szeretné elérni, hogy a családbarát szemlélet erősödjön, legyen "trendi" Magyarországon.
Hamarosan otthagyhatja Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumát.
A sajtónak küldött emailben egy magánbeszélgetés is bent ragadt előzményként.
Csak kevesen juthatnak majd be az elitképzés intézményeibe, ők pedig a jobb helyzetű családok gyerekei lesznek.