életmód

A barcelonai egyetem legújabb kutatásából kiderült, hogy az erős kávé sokkal intenzívebben hat a férfiakra, mint a nőkre. A tesztet úgy végezték, hogy a résztvevőkkel megitattak egy csésze presszókávét, majd kikérték a véleményüket meghatározott időközönként. Arra az eredményre jutottak, hogy a férfiak már tíz perc után érezték a kávé hatását és a frissességük 30 percig [...]
2010. 03. 18. 11:27
Ezeket a kijelentéseket az Amerikai Onkológiai Társaság mindenesetre vitatja. Az tény, hogy a legtöbb dezodor úgy fejti ki a hatását, hogy a bennük található alumínium segítségével lezárja a pórosukat, véd a kellemetlen szagtól, a nedvességtől azonban nem. Egyelőre azt még nem tisztázták, hogy a dezodorok mely összetevője lehet valóban káros az egészségre. Annyi biztos, hogy [...]
2010. 03. 18. 09:48
A közelmúltban nyilvánosságra hozott svéd tanulmányban 2 milliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait vizsgálták a szakemberek és megállapították, hogy az újszülöttek halálozási aránya csökkent, a hármasikrekre vonatkoztatva ez még mindig tízszeres. Az is kiderült, hogy 2002 és 2006 között 10 terhességre 2,7 hármas ikerszülés jutott. A hármas terhességek számát úgy lehetne jobban ellenőrzés [...]
2010. 03. 18. 07:28
Sok kezdő anyuka alig, hogy életet adott első gyermekének, csupán néhány héttel a szülés után újra a kórházba megy, hogy szépészeti beavatkozást végeztessen el. A legtöbb esetben az anyák mellimplantátumokra áhítoznak, hogy ezzel megtarthassák azt az 1-2 számmal nagyobb kosárméretet, amely a terhesség következtében alakult ki. Előfordul, hogy néhányan még az orvos utasítását is figyelmen [...]
2010. 03. 17. 17:59
Új értékelő rendszert vezetnek be a New York-ban, amivel a szakemberek a helyi éttermeket osztályozzák majd .A város vezetősége szerint erre azért van szükség, hogy így ösztönözzék az éttermeket egészségesebb és higiénikusabb környezetet megteremtésére. A hatóságok azért aggódnak, mert romlott és piszkos étel miatt, évente 10.000 amerikai kerül kórházba. A tervek szerint az új intézkedéssel [...]
2010. 03. 17. 12:47
A kiadvány az egészségügyi kérdések mellett beszámol a környezettudatos életmód legújabb trendjeiről és tippjeiről is. A Tudatos Vásárló magazin olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy az elfogyasztott gyógyszerek felét feleslegesen szedjük, vagy hogy ismerjük-e a vitaminok túlfogyasztásainak mellékhatásait. A Tudatos Vásárló magazin mindemellett beszél a húsmentes várandósságra vonatkozó legfontosabb [...]
2010. 03. 17. 11:54
Az érzelmi hangulatváltozásról elnevezett szájfény azokra a testben lezajló biokémiai folyamatokra reagál, amelyek tulajdonosában végbe mennek, ha szexuálisan izgatottá válik. Ennek megfelelően változtatja meg a színét a halványpirosról égőpirosra. Állítólag arra a férfiak és a nők is minden további nélkül képesek, hogy egy színskáláról leolvassák, mennyire van párjuk begerjedve, ám ezt tudományos vizsgálatokkal még nem [...]
2010. 03. 17. 10:36
Az egészséges sperma tehát még annál is fontosabb a megkérdezett férfiak jó részének, hogy milyen pályát futnak be, vagy hogy mennyire jönnek be a nőknek. A felmérés alapján a legtöbb férfi élete egyik fő feladatának tartja azt, hogy családot alapítson – párt válasszon és közös otthont teremtsen -, ezt követi a sperma minőségére vonatkozó elvárás. [...]
2010. 03. 17. 08:14
A felmérést 5000 interneten társat kereső bevonásával készítették és arra az eredményre jutottak, hogy a párkeresők jórészt őszinték az interneten is, legalábbis annyira, mint amennyire a való életben azok lennének. Érdekes, hogy azok, akik csak barátkozni járnak a különféle közösségi site-okra, azok szinte minden esetben a valóságnak megfelelő profilt készítettek. Ám az online párkeresés esetében, [...]
2010. 03. 16. 14:21
A kutatásból az derül ki, hogy a nők sokkal jobban figyelemmel kísérik pénzügyeiket, mint a férfiak, akik könnyebben adósságba verik magukat a hitelkártyák és kölcsönök révén. Emellett a férfiak ellen szól az is, hogy ők könnyebben elfelejtkeznek a már meglévő adósságról és a számlák rendezéséről is. – számolt be a The Daily Telegraph. A felmérést [...]
2010. 03. 16. 14:07
A halál óráját vasárnap, a dohányzás ügyében rendezendő tanácskozás előtti estén üzemelték be Genfben. A bemutatásán a WHO képviselők mellett a március 21-ig tartó konferencia más küldöttei is részt vettek. “Bár a dohányipar sok országban visszaszorult, de a dohányzás még így is több halálesetért felelős, mint amennyiért az AIDS, a tuberkulózis és a malária együttvéve” [...]
2010. 03. 16. 10:46
A közelmúltban tették közzé azokat a kutatási eredményeket Svédországban, amik arról számolnak be, hogy vizsgálati alanyok, akiknek kalciumban gazdag volt az étrendje, 25%-kal kisebb eséllyel haltak meg a következő évtizedben. A most közzétett eredmények összefüggnek egy amerikai publikációval, amely azt mutatta ki, hogy a magasabb kalciumbevitel mind a nők, mint a férfiak esetében alacsonyabb halálozási [...]
2010. 03. 16. 09:46
A Londoni Egyetemen végzett kutatás szerint a tudósok az agyi aktivitás vizsgálata közben meg tudták állapítani, hogy a tesztalanyok milyen különleges, múltbeli élményükre gondolnak éppen. Ehhez tulajdonképpen az epizódikus illetve az életrajzi memóriát vizsgálták, ezek azok a területek, amelyek közvetlenül felelősek a személyes emlékekért. A kutatás eredményei az amerikai online szaklapban jelentek meg. A teszt [...]
2010. 03. 14. 09:38
Legalábbis ezt az állítást támasztja alá a holland, Matthijs Baas kapott eredménye. Az Amszterdam Egyetem kutatója azt vizsgálta, hogyan hat ki az általános hangulatunk az ötletességünkre. Ehhez Baas olyan tesztalanyokat gyűjtött össze, akik mind egy meghatározott lelkiállapotban voltak: boldogok, kipihentek, ijedtek, feszültek vagy éppen levertek. Őket kérte meg bizonyos kreatív feladatok elvégzésére. A boldog, feszült, [...]
2010. 03. 14. 09:35
A vizsgálatot, amit a brit környezetvédelmi, élelmiszer- és vidékügyi minisztérium finanszírozott, a Loughborough-i Egyetemen végezték és megállapították, hogy éppen a gyors lebomlást elősegítő anyagok miatt lesz a bioszatyroknak bizonytalan hatásuk a környezetre. A brit környezetvédelmi államtitkár, Dan Norris felhívta a figyelmet arra, hogy már maga az elnevezés, vagyis a biolebomló szó is félreértésekre ad okot, [...]
2010. 03. 13. 12:30
Az urban gym lényege tehát nem meglepő módon az útvonal: padok, lépcsők és ehhez hasonló városi alkalmatosságok is a tréning részét képezik és különféle gyakorlatok eszközeiül szolgálnak. Bristolban ez a sport már a világ legtermészetesebb dolga, de a kiötlői azt várják, hogy hamarosan az európai kontinenst is meghódítja majd. A szervezők úgy gondolják, hogy ennek [...]
2010. 03. 13. 12:29
Dokumentálhatóvá válnak a légyottok, hála annak a weblapnak, amit a 26 éves lengyel programozó, Cyprian Ciećkiewicz fejlesztett. A Valentin-napon startolt oldal népszerűsége az indulás óta töretlen, felhasználóinak száma pedig világszerte egyre csak nő. Pedig az ötlet alapvetően nagyon egyszerű: a közösségi oldalak sajátosságait használta fel tervezője, a felületen pedig mindenkinek lehetősége van arra, hogy közzé [...]
2010. 03. 12. 15:12
Noha egyes afrikai felmérések azt mutatták, hogy a körülmetélés akár 60%-kal is csökkentheti a HIV kialakulásának veszélyeit, ez a legújabb kutatás szerint a meleg és biszexuális férfiakra nem igaz. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Kezelési Központja 4900 férfit vizsgált, akik 86%-ban körül voltak metélve. Az ő esetükben vizsgálták a HIV kialakulásának esélyeit. A vizsgálat végén [...]
2010. 03. 12. 12:54
Olvasói sztorik