Élet-Stílus

Egyre több hármasiker születik

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2010. 03. 18. 07:28

A hormontartalmú gyógyszerek és az anyai életkor emelkedésének tudható be, hogy Magyarországon és Európa más részein is egyre nő az ikerszülés.

A közelmúltban nyilvánosságra hozott svéd tanulmányban 2 milliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait vizsgálták a szakemberek és megállapították, hogy az újszülöttek halálozási aránya csökkent, a hármasikrekre vonatkoztatva ez még mindig tízszeres. Az is kiderült, hogy 2002 és 2006 között 10 terhességre 2,7 hármas ikerszülés jutott.

A hármas terhességek számát úgy lehetne jobban ellenőrzés alatt tartani, ha szigorúbb figyelemmel kísérnék a peteérést elősegítő hormonális kezelések alkalmazását. – mondta Anne Tandberg, a tanulmány egyik szerzője. A kutató azt is hozzátette, hogy fontosnak tartaná, hogy ezeket a terhességeket a 28. hétig megtartsák, mert míg előtte mintegy 50%-os a magzati halálozás, ezen időpont után csupán 3,8%.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.