egészség

A kutatók azt gyanítják, hogy a többszörös szülés valamiképpen hozzájárul az erek megkeményedéséhez, ez lehet a hátterében annak, hogy az agyban történt vérzés miatt stroke kockázata minden egyes szüléssel 27%-kal növekedett. Szöuli kutatók végeztek felmérést 459 szélütésen átesett nővel, aminek eredményét a Neurology című szakfolyóiratban közölték. Azt már korábbi vizsgálatok is megerősítették, hogy a szülés, [...]
2010. 03. 31. 16:05
A Rochesteri Egyetem Orvosi Karán végeztek kutatást 1231 szívinfarktuson átesett páciens részvételével. Azt tapasztalták, hogy a hirtelen szívhalál kockázatát 76%-kal megnöveli, ha valaki mérsékelten túlsúlyos, normál testsúlyú, vagy alultáplált. Ha csak a normál és alultáplált tartományba eső pácienseket vizsgálták, akkor ez a kockázat 99%-ra nőtt. Dr. Ilan Goldenberg, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy ezek [...]
2010. 03. 31. 11:26
Még nem sikerült teljes mértékben bebizonyítani, hogy a kóla áll az alacsonyabb spermiumszám hátterében, az mindenestre biztos, hogy azoknál a férfiaknál, akinél a napi kólafogyasztás meghaladta az egy litert, 30%-kal kevesebb volt a spermiumszám. Az erre vonatkozó kutatást koppenhágai kutatók végezték, akik biztosak benne, hogy a rosszabb értékek hátterében nem a kóla koffeintartalma, hanem valamelyik [...]
2010. 03. 30. 12:01
Az Afrezza újfajta, belélegezhető inzulin, ami kevesebb mellékhatással segíthet az inzulinra szoruló cukorbetegek kezelésében. A gyógyszer, ami Amerikában már csak az engedélyeztetésre vár, segít szinten tartani a normális vércukor szintet és ellentétben elődjével, az Exuberaval nem károsítja a tüdőt. A gyógyszert kifejlesztő cég igazgatóhelyettese elmondta, hogy az Afrezza gyökeresen megváltoztatja majd a cukorbetegség kezelését. A [...]
2010. 03. 30. 07:53
Azt javasolják a holland kutatók, hogy párolva adjuk a gyerekeknek a zöldséget, ha nem akarja megenni. A Wageningen Egyetem kutatói ugyanis arra döbbentek rá, hogy a többféle elkészítési mód közül – amilyen a sütést, grillezés, főzés, rántás – az általános iskolás gyerekek a leginkább a párolt verziót értékelik. A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy sajnos [...]
2010. 03. 29. 14:13
A skóciai Aberdeen egyetemen készítették a felmérést, amiben több, mint 46 ezer nő egészségét vizsgálták és követték nyomon mintegy 40 évig. A nemrég publikált eredmények szerint az orális fogamzásgátlás nem áll összefüggésben a halálozás hosszú távú kockázatának növekedésével. Sőt. A vizsgálatból kiderült, hogy valójában éppen az ellenkezője igaz. A kutatók az aerdményeket a British Medical [...]
2010. 03. 29. 10:58
A paradicsom emellett karban tarthatja a szellemi képességeket idősebb korban is. A zöldség szép, piros színét egy likopin nevű pigment adja, ami segíti a szív erejének és a gondolkodás képességének megtartását, sőt akadályozza a rosszindulatú daganatok kifejlődését is. Éppen ezért különösen fontosak azok a vizsgálatok, amik a pigment tulajdonságait térképeznék fel, ezt pedig 23 országban [...]
2010. 03. 25. 13:57
2007-ben az USA-ban az összes szülés 32%-a volt császármetszéses szülés, ami körülbelül 1,4 millió újszülöttet jelent. – derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott tanulmányból. A vizsgált időszakban (1996-2007 között) 53%-kal emelkedett a császármetszések száma, sőt 2006-ban ez volt a leggyakrabban végzett sebészeti beavatkozás. A növekvő tendencia azért ijesztő, mert a császármetszés nagy műtét. A beavatkozás [...]
2010. 03. 25. 07:27
Olvasói sztorik