Élet-Stílus

Miért óvakodjunk a light üdítőktől?

Naponta több millióan fogyasztják a light üdítőket és nem is tudnak arról, hogy ezek az italok számos veszélyt hordozhatnak.

A light üdítők régi, jól bevált alkotóelemei a diétáknak, még a dietetikusok is áldásukat adják rá, pedig tudományosan egy kísérlet sem támasztotta még alá azt, hogy a light üdítők segítenék a fogyást. Ráadásul a túlzott fogyasztásuk pszichés zavarokat okozhat, hiszen negatív üzenetet hordoznak, mint amilyen „a félek az elhízástól”. Éppen ezért light üdítő helyett érdemes inkább vizet fogyasztani, mert az egyrészről sokkal jobban hidratál és segít átmosni a szervezetet azzal, hogy eltávolítja a méreganyagokat.

Az édes üdítőitalok ráadásul – az ajánlás ellenére – gondot okozhatnak a cukorbetegeknek azzal, hogy édes ízükkel fokozzák az inzulin elválasztást, ártanak a fogaknak, megzavarják az éhségérzetet és befolyásolják az ízérzékelést is. Egyik fontos összetevőjük, az aszpartám – mesterséges édesítőszer – kifejezetten mérgező az idegsejteknek, nem véletlen, hogy kapcsolatba hozták már fejfájással, memóriagondokkal, feledékenységgel, depresszióval, de még menstruációs problémákkal is. Arról már nem is beszélve, hogy speciális csomagolóanyagaikkal rengeteg le nem bomló hulladékot termelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik