egészség

Az idő múlása mindenhol nyomot hagy, de talán az arcbőr az, ahonnan a legtöbben szívesen eltüntetnénk. Pedig az egy fokon természetes, hogy a gravitáció, az elasztikus szövetek rugalmasságvesztése és a bőr legfelső rétegének elvékonyodása meglátszik. Meg is gyorsíthatjuk ezt a folyamatot a dohányzással és azzal, ha sokat tartózkodunk a napon. Ezzel együtt is van néhány [...]
2010. 04. 26. 15:23
A felmérésben öt ország, mintegy negyedmillió lakosa vesz majd rész, ezzel együtt ez a mostani lehet az eddigi legnagyobb léptékű kutatás a témában. Azt a kutatók a mobiltelefonok elterjedése óta próbálják feltérképezni, hogy milyen hatása lehet az egészségre, ezúttal nem a betegségeket, hanem a mobiltelefon használatot veszik majd alapul. A kutatók azt remélik, hogy a [...]
2010. 04. 26. 11:28
A húszas éveikben járó fiatal nők – egy felmérés szerint –jó pár évvel korábbra tervezi a férjhez menetelt és a gyerekvállalást, mint egy 10 évvel korábbi felmérés résztvevői. Ennek megfelelően a közelmúltban megkérdezett brit nők 26 évesen szeretnének férjhez menni és 27 évesen szeretnének életet adni első gyermeküknek. Érdekes, hogy a felmérés szerint tízből négy [...]
2010. 04. 26. 09:47
Idén tették közzé azt a kutatást, melynek eredménye szerint azoknál a férfiaknál, akik heti kettőnél ritkábban élnek nemi életet, másfélszer nagyobb a rizikója a szívbetegségnek. Ezzel egybecsengenek más felmérések eredményei, amik arra mutatnak rá, hogy a merevedési zavarban szenvedő férfiaknál az infarktus négyszer, a cukorbetegség pedig kétszer gyakoribb, mint a szexuálisan aktívabbaknál. A fejlettebb országokban [...]
2010. 04. 26. 07:38
A projekt célja, hogy minél többen válasszák a mozgást a mozgólépcső helyett, ezzel is csökkentve a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A lépcsőt a szervezezők átalakították, így ha valaki rálép, minden egyes foka megszólaltat egy hangot. A metróállomást irányító Adriana Olguin örvendezve meséli, hogy a projekt nagy sikert aratott, a zene arra sarkallja az embereket, [...]
2010. 04. 23. 13:41
Magyarországon évente 500 ezer férfit érintenek a prosztatagondok, az új megbetegedések száma eléri a a 4000-et. Az orvosok nem győzik hangoztatni, mennyire fontos lenne a szűrés, ám a férfiak többsége a homokba dugja a fejét és azt hiszi, a prosztataprobléma csak az öregebbeket fenyegeti. Pedig ez nem igaz, a 30-40 éves korosztály 10-15, az 50 [...]
2010. 04. 23. 10:49
Az ok minden bizonnyal a génállományban keresendő – mutatnak rá svéd és finn tudósok, akik kutatásaik során arra jutottak, hogy a korai magömlést egy génmutáció váltja ki. A mutáció közvetlenül érinti a dopamin nevű hormon felszabadulását, ami igen fontos szerepet tölt be az idegek kommunikációjában, így komolyan befolyásolja a testben zajló folyamatokat is. A kutatók [...]
2010. 04. 23. 07:22
A világ 42 országában élő anyákat és újszülötteket is veszélyeztet a fertőzés, az Unicef pedig azért harcol, hogy 2012-re felszámolja a csendes gyilkosként emlegetett betegséget. A betegség mindazonáltal már 70 éve megelőzhető lenne, méghozzá védőoltással. Most civilek és szervezetek együttesen munkálkodnak most azon, hogy véglegesen eltűnjön. Az Unicef összefogott a Pampers-szel, közös kampányukban pedig lehetővé [...]
2010. 04. 22. 09:45
Ellentétben velük, azoknál, akik sok halat fogyasztanak kisebb volt a megbetegedés kockázata. A vörös húsok és a rák között a kutatók nem találtak összefüggést, míg a sok szárnyashús ugyancsak csökkentette a petefészekrák előfordulását. A vizsgálathoz a Queensland Intézet orvosai 2000 petefészekrákkal diagnosztizált és 2200 egészséges nő adatait elemezték. Arra, hogy a feldolgozott húsok miként növelik [...]
2010. 04. 22. 07:10
A világ lakosságának nagy része jelentős kávéfogyasztó, ami azt jelenti, hogy naponta legalább egy csésze kávéval adózik szenvedélyének. A serkentő hatású szer természetes formájában több növényben is előfordul, például a tealevélben, a kókuszdióban és a kávébabban is, legtöbbször mégis ital formájában vesszük magunkhoz. Legtöbbünknek napi 200 mg koffein meg se kottyan, ám azoknak, akik gyógyszert [...]
2010. 04. 21. 14:42
Egy brit fogyasztóvédelmi cég készített átfogó vizsgálatot a piacon szereplő gabonapelyhekről és megállapította, hogy némely termék cukor- és kalóriatartalma messze meghaladja a süteményekét. A weboldal szakértői elmondták, hogy a különböző márkájú pelyheket népszerű nassolnivalók és desszertek cukortartalmával hasonlították össze. A fogyasztóvédők adatai szerint egy fánkban átlagosan 8,6, egy gombóc vanília fagyiban pedig például 10 gramm [...]
2010. 04. 21. 10:41
A közelmúltban egy tanulmány cáfolta, hogy napi nyolc pohár víz lenne a norma, szerintük egyénileg változó, hogy ki mennyi vizet fogyaszt. De az is tény, hogy a legtöbb ember nem iszik belőle közel sem annyit, amennyire szüksége lenne. Felmérések szerint a világ népességének közel fele dehidratált, csak Amerikára vonatkoztatva ez az arány pedig már majdnem [...]
2010. 04. 21. 08:05
Egy brit biztosítótársaság legfrissebb felmérése szerint egyre több idős ember sérül meg extrémsport miatt. Az utóbbi időben négyszeresére nőtt a hányaduk: a négy éve mért 5%-ról mára 20%-ra. Az időseket főleg hegymászás, búvárkodás illetve síelés közben éri baleset. A biztosítótársaság képviselője a Daily Mail című napilapnak hozzátette azt is, hogy a 70 év feletti korosztály [...]
2010. 04. 20. 10:51
Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a szolárium függőséget okoz. Azoknál, akiknél ez több, mint egyszerű esztétikai rítus hasonló elvonási tünetek jelentkeztek, mint az alkoholistáknál. Összesen 421 egyetemistát vizsgáltak meg, akik közül 229 az azt megelőző évben rendszeresen járt szoláriumba. Érdekes, hogy a 229 fő annak ellenére is rendszeresen használta az eszközt, hogy előzetesen [...]
2010. 04. 20. 09:37
Szélsőséges esetben önkorlátozóvá, neurotikussá válhatnak azok, akiknél a szenzoros érzékelés túlérzékeny (SPS). Az emberek 20%-a SPS-es személyiséggel jön a világra: lassabban oldódnak, könnyebben elsírják magukat, szigorral kell rávenni őket a feladat elvégzésére és gyakran mondanak ki különösen mély gondolatokat. – állítják egy új tanulmány szerzői. A kutatók úgy vélik az érzékenység korábban evolúciós előnyt jelenthetett [...]
2010. 04. 20. 07:21
Olvasói sztorik