csalók

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szerdai tájékoztatása szerint a különösen nagy értékre elkövetett adócsalás, valamint magánokirat-hamisítás miatt indított eljárásban érintett egyik vállalkozás fémhulladék-kereskedelemmel foglalkozik. A vámnyomozók megállapították, hogy a társaság 15 milliárd forint értékben fogadott be fiktív számlákat egy “számlagyárat” működtető bűnözői körtől. A számlákat kibocsátó csoport valós gazdasági tevékenységeket nem folytató cégeket irányított, [...]
2010. 10. 06. 11:49
A csalók azt mondták, hogy azért ők vitték házhoz a körzeti orvos által javasolt, vérnyomásmérésre és egyéb értékek mérésére szolgáló műszert, mert a doktor asszisztensnőjének eltörött a lába – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Miután az idős nő átadta a pénzt, és megkérdezte, kap-e átvételi elismervényt az ötvenezer forintról, a csalók az autóba [...]
2010. 08. 17. 14:23
A nő házába szerdán állított be a két férfi azzal, hogy túlfizetése miatt 11 ezer forintot kap vissza az áramszolgáltatótól, de csak 20 ezer forintos bankjegyük volt, amit fel kellett váltania – közölte Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az asszony átadta a pénzt, de vitába keveredtek, mert a férfiak szerint az egyik [...]
2010. 07. 08. 14:55
Kovács László Dunakeszi rendőrkapitánya elmondta: a két 20-30 éves, román származású fiatalember bevett módszere az volt, hogy műszaki hibát színlelve autójukkal leálltak az M2-es autóúton, várva a segítséget felajánló járművezetőkre. Az autósoknak ezután trombitarézből készült, ám aranynak mondott pecsétgyűrűt kínáltak megvételre, mondván: üzemanyagra, illetve szerelőre kellene a pénz. Egy filléres árú, 200-300 ezer forintra taksált [...]
2010. 06. 18. 11:29
A napokban ismeretlenek az adóhatóság nevében idézést küldtek adózóknak, felszólítva őket, hogy jelenjenek meg az adóhatóság miskolci épületében. A gyanútlan emberek elmentek, s ez lett vesztük. Amíg otthonuktól távol voltak, kirámolták a lakásukat. Az APEH regionális igazgatóságának közlése szerint a sértettek által bemutatott iratokon az iktató- és ügyszámok, adóazonosítók valótlanok, a megjelölt ügyintéző, illetve vezető [...]
2010. 06. 16. 17:44
Ferincz József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kiemelte: az összefogásra azért van szükség, mert az aprófalvas településszerkezetű megyében sok idős ember él, akiket elesettségük, hiszékenységük, védtelenségük miatt gyakran becsapnak az alkalmi tolvajok. Az elkövetők sokszor e két szolgáltató munkatársainak adják ki magukat, áram- vagy vízdíjbeszedőként, óraleolvasóként, szerelőként lépnek fel. Az év első négy hónapjában [...]
2010. 06. 03. 14:15
Olvasói sztorik