Közélet

Milliárdos számlagyár száz “ügyféllel”

Több milliárd forintos számlagyárat leplezett le a napokban a Vám- és Pénzügyőrség, összesen 18 embert hallgattak ki gyanúsítottként, 12 embert őrizetbe is vettek.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szerdai tájékoztatása szerint a különösen nagy értékre elkövetett adócsalás, valamint magánokirat-hamisítás miatt indított eljárásban érintett egyik vállalkozás fémhulladék-kereskedelemmel foglalkozik. A vámnyomozók megállapították, hogy a társaság 15 milliárd forint értékben fogadott be fiktív számlákat egy “számlagyárat” működtető bűnözői körtől.

A számlákat kibocsátó csoport valós gazdasági tevékenységeket nem folytató cégeket irányított, ők adták ki a számlákat, amelyeket azután más cégek megvettek – mint az érintett fémhulladék-kereskedő cég – és elszámolták azokat. A fémhulladékkal kereskedő cég a segítségükkel 2005 elejétől 2009 végéig több mint 3,3 milliárd forintnyi adóval rövidítette meg a költségvetést.

Az eljárásban érintett másik magyarországi gazdálkodó, zöldség-gyümölcs kereskedelemmel összefüggésben 2009-től kezdve a “számlagyár” működtetőitől fiktív számlákat fogadott be, hogy az áfát levonhassák. Ezzel több mint 420 millió forinttal csökkentették jogellenesen az adófizetési kötelezettségüket.

A leleplezett “számlagyár” az eddigi adatok szerint feltehetően több mint száz vállalkozásnak adott ki valótlan tartalmú számlákat.

A napokban lezajlott akcióban 50 helyszínen tartott házkutatást 200 nyomozó. 18 embert előállítottak, közülük 12 került őrizetbe. A 12 ember közül kilencnek előzetes letartóztatását, háromnak házi őrizetét rendelte el a bíróság. 18 bankszámlát zároltak, a házkutatásokkor készpénzt is lefoglaltak, az összes zárolt vagyon 128 millió forint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik