Közélet

Zsaroló álrevizorokat csíptek nyakon a rendőrök

Már több mint 25 millió forintot csaltak ki egy vállalkozótól, amikor az egyenruhások rajtuk ütöttek.

Zsaroló áladóellenőröket fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának munkatársai Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utca egyik irodájában – írta szerdai számában a Magyar Hírlap.

A két elkövetőt akkor érte tetten a rendőrség, amikor négymillió forintot vettek át áldozatuktól. A lap úgy tudja, a tettesek hárman voltak, egyiküknek azonban sikerült elmenekülnie a rendőrök elől. A gyanú szerint lebukásukig már huszonöt millió forintot vettek el a vállalkozótól, akinek egyébként tetemes adótartozása volt.

A banda azzal az ígérettel zsarolta ki a milliókat, hogy a közeli jövőben nem lesz a cégnél adóvizsgálat. A Magyar Hírlap úgy tudja: a tettesek meglehetősen jól ismerték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működését, és különféle informatikai trükkökkel hitették el áldozatukkal, hogy valóban adóellenőrök.

A zsarolócsoport tevékenységére a Nemzeti Védelmi Szolgálat is felfigyelt: vizsgálatuk felderítette, hogy a tettesek nem a NAV dolgozói és semmilyen kapcsolatban nem állnak az adóhivatallal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik