budapesti fesztiválzenekar
Ismét összeállította toplistáját a klasszikus zenei szakportál, a Bachtrack.
Pályázaton választották ki a győztes művet.
Bach és Philip Glass is felcsendül Fischer Iván vezényletével.
Ez lesz az első, ingyenes koncertjük a lezárások után.
A koncertekre csak negatív gyorsteszt birtokában lehet majd belépni.
Csak mosolyt és tapsot kérnek viszonzásul.
Mindent biztonságosra hangoltak, a kínálat meg egészen mesteri.
Színházbéke, kultúrharc nélkül - ezt ígéri a dokumentum.
Nem maradunk komolyzenei élmény nélkül.
A külföldi lapok zsenialitásról, európai diadalmenetről és hibátlan előadásról írnak a zenekar európai tunéjával kapcsolatban.
Hétfőn derült ki, hogy a zenekar a taót kompenzáló többlettámogatásokból 200 millió forintot kap, ami az elmúlt évek átlagának kevesebb mint 50 százaléka.
Taotámogatások nélkül sokkal kevesebb pénzhez jutnak, így csak komoly megszorításokkal tudnak fennmaradni, és az igazgató is lemondott.
Ezen a héten a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban zenélnek Budapesten.
Fischer Iván egy rövid beszédet is mondott.
A Budapesti Fesztiválzenekarral dél-koreai turnéjának koncertjeit a dunai hajóbalesetben elhunyt áldozatok emlékének szenteli.
Június 19-től három napon keresztül megnézhető az egész koncert.
Kettőt Szöulban, hármat egy-egy másik városban.
Rövidesen startol az Európai Hidak elnevezésű programsorozat, amelyen Fischer Ivánék is fellépnek.
Európa legnagyobb koncerttermeiben állva ünnepelték Fisher Ivánékat. Ingyen meghallgathatja őket!
A New York Times kritikusa azt írta, kevés olyan döbbenetes élményben volt része, mint a Fischer Iván-féle koncerten.
A Fesztiválzenekar igazgatója sohasem tapasztalt politikai nyomást Fischer Iván megszólalásai miatt. Interjú.
Bízik a zene terápiás jellegében.