Kultúra

Ingyenes koncertsorozattal nyitja a hazai szezont a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar több mint öt éve járja az országot ingyenes közösségi koncertjeivel. Amerikai turnéjuk után ezzel nyitják a hazai szezont. Ezúttal is három templomban, Budajenőn, Gyönkön és Jászberényben játszanak majd Bachot. Klezmer zenével gazdagított Zsinagógakoncertjeik pedig Mezőtúron, Szombathelyen és Tapolcán lesznek.

Gyerekeknek szóló koncertjeik keretében ezen a héten a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban zenélnek Budapesten, illetve ellátogatnak a bicskei gyermekotthonba és Gyulajra, a Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott általános iskolába is. Emellett folytatódik az idősotthonokban elkezdett sorozat is, a Fesztiválzenekar tizenkét intézménybe látogat el,  köztük Devecserre, Kiskunhalasra és Monorra.

A zenekar az évadot a Müpával közös szervezésű Európai Hidak fesztivállal folytatja szeptember 18. és 27. között, melynek középpontjában ezúttal az olasz kultúra áll. A programsorozatban szerepel Fischer Iván legújabb operarendezése, Monteverdi La favola d’Orfeója.

Kiemelt kép: Kevin Yatarola

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik