Kultúra
fischer iván (fischer iván, budapesti fesztiválzenekar, )

24 ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 05. 30. 12:18

Európa legnagyobb koncerttermeiben állva ünnepelték Fisher Ivánékat. Ingyen meghallgathatja őket!
Korábban a témában:

A Budapesti Fesztiválzenekar következő nagy vállalása az évad harmadik Közösségi Hete, melynek során június 4. és 10. között 24 ingyenes koncertet adnak az ország különböző pontjain. Ingyenes Zsinagógakoncert lesz a szegedi zsinagógában, amely most kortárs előadóművészeti központként működik, az egykori békési zsinagógában, amely diszkó is volt már, most pedig pálinkacentrumként üzemel, és Zalaegerszegen, a hangverseny- és kiállítóteremként funkcionáló zsinagógában, amely megjelenésében emlékeztet a budapesti Dohány utcai zsinagógára.

A zenekar barokk együttese ezúttal Apátfalva, Gyüre és Apostag templomaiban lép fel. A gyerekeknek szóló Zenevár Őcsénybe, Monorra és Szőlősgyörökre utazik, az időseknek összeállított Játékidő című program pedig többek között Karcagra, Jászladányba, Nagyszénásra és Pécsre is eljut. Karcag lesz az első olyan helyszín az országban, ahol a zenekar minden közösségi programja megfordult már.

A koncertek pontos helyszíne és időpontja a linkre kattintva érhető el. 

Az Budapesti Fesztiválzenekar egy európai óriásturné után tér vissza a hazai koncerttermekbe. Mahler 2. szimfóniájának hangos budapesti sikere után egy kibővített Mahler-programmal járta Európa koncerttermeit a Budapesti Fesztiválzenekar két héten át, a kritikák mind a belgiumi, mind a bécsi előadásokat hangos sikerként jellemezték.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Brüsszel, 2017. április 26.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának elnöke, Manfred Weber találkozója az Európai Parlament brüsszeli épületében 2017. április 26-án. 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.