Kultúra

200 budapesti házban is szerenádozik majd a Fesztiválzenekar

Mivel koncertek még nincsenek, a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei júniusban lakóházak, társasházak zárt udvarain, házak közötti belső kertekben játszanak majd, minden vasárnap és hétfő este. A tíz-tizenöt perces ingyenes szerenádot ablakokból, erkélyekről, gangokról hallgathatják a budapestiek, a tervek szerint kétszáznál is több lakóházban. A lakók egészségének és biztonságának megőrzése érdekében a minikoncertek nem nyilvánosak, csak az adott ház lakóközösségének szólnak.

A közönségnek egyelőre még várnia kell arra, hogy visszatérhessen a koncerttermekbe, de a Fesztiválzenekar addig sem szeretné egyedül hagyni a főváros lakóit – ezért is készülnek ajándékkoncertekkel. „Kérjük, minél többen hallgassák a zenét otthonaikban, mi csak egy kis mosolyt és tapsot kérünk viszonzásul” – mondja Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója. Aki szeretne kamarakoncertet a házában, az a szerenad@bfz.hu e-mail címen kérheti a szolgáltatást.

A szerenádok mellett hétköznaponként folytatódnak a zenekar online Karanténestjei – most tartanak az 54. koncertnél – minden második hétvégén pedig új online Kakaókoncerttel jelentkeznek Fischer Iván vezetésével.

Kiemelt kép: Mohai Balázs /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.