Kultúra

Fischer Iván a világ legjobb karmesterei, a Fesztiválzenekar a legjobb szimfonikus zenekarai közé került

Marco Borggreve
Marco Borggreve

Ismét összeállította toplistáját a klasszikus zenei szakportál, a Bachtrack, a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közt ismét ott van a Budapesti Fesztiválzenekar. A szakportál által felkért zenekritikusok szerint Fischer Iván a világ egyik legjobb karmestere.

A Bachtrack először 2015-ben kérte fel a legfontosabb európai és amerikai napilapok zenekritikusait, hogy nevezzék meg a világ tíz legjobb szimfonikus zenekarát és tíz legjobb karmesterét. A szavazást most, nyolc év után megismételték, és a Budapesti Fesztiválzenekar egyetlen nem nyugat-európai, illetve nem amerikai zenekarként a nyolcadik helyen végzett. A kritikusok Fischert a karmesterek nemzetközi top10-es listáján a hatodik helyre választották.

A Bachtrack által felkért kritikusok 2023-ban szinte teljes egyöntetűséggel a Berlini Filharmonikusokat tekintik a világ legjobb szimfonikus zenekarának, és karmesterét, Kirill Petrenkót a legkiválóbb zenei vezetőnek. A top10 zenekar listájára a BFZ mellett három amerikai, három német, egy brit, egy osztrák és egy holland együttes került fel.

A listát értelmező cikk egy erőteljes közép-európai tömböt lát megformálódni a világ legjobb zenekarai között, amelyhez a berlinieken kívül a Lipcsei Gewandhaus, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bécsi Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar tartozik. A portál szerint a BFZ helyezése pozitív értelemben a leginkább meglepő fejlemény a listán, a zenekar messze „felülteljesít” helyzetéhez képest a nehézsúlyú versenytársak között.

A 2023-as top10-ben ugyanis a BFZ a legifjabb, mindössze 40 éve alapított zenekar, rajta kívül kizárólag a bajor együttes életkora nem éri még el a száz évet. A Berlini Filharmonikusokat egy évszázaddal, a Lipcsei Gewandhaus zenekarát közel két és fél évszázaddal korábban alapították, mint a Fesztiválzenekart. Az ezredvég évtizedeiben kétségkívül a Fischer vezette magyar zenekarnak sikerült a leggyorsabban eljutnia a világ elitjébe. Az együttesek pénzügyi lehetőségeit nehéz összevetni, de iparági források szerint a BFZ költségvetésével nem kerülne be az Egyesült Államok első harminc szimfonikus zenekara közé.

A Bachtrack grémiuma egy jellegzetesen nyugat-európai és észak-amerikai hangsúlyú zenekritikusi közösség álláspontját fogalmazta meg, véleményük voltaképpen a klasszikus zenekultúra hangja, s ez még inkább felértékeli az elismerést

– mondja Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója. „A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Times, a La Stampa, az El Pais, a Le Figaro, a Die Presse, vagy a New Yorker zenekritikusai szakmai tapasztalataikra, koncertélményeikre, a BFZ-vel készült felvételekre alapozva döntöttek úgy, hogy rangos pozíciót jelölnek ki zenekarunknak a legjobbak között – akár amerikai, francia, olasz, vagy skandináv formációk előtt. Fischer Iván és a BFZ nemzetközi sikere természetesen szorosan összefügg, zeneigazgatónk helyezésében pedig bizonyára kifejezésre jut a más zenekarokkal, például a top10-ben szintén szereplő Concertgebouw-val végzett munkája is.”

A BFZ közel másfél évtizede szerepel a szimfonikus zenekarok nemzetközi toplistáin. A Gramophone már 2010-ben a világ kilencedik legjobbjának ítélte, tavaly pedig – szakmai minősítés és közönségszavazás után – Az Év Zenekara díjával is a BFZ-t tüntette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik