brexit

A Brexit a „british”, illetve az „exit” szavakból létrehozott, eredetileg angol mozaikszóból lett kifejezés, mely Nagy Britannia az Európai Unióból való kilépését jelenti. Az Európai Unió 50. cikkében foglaltak szerint bármely tagállam dönthet úgy, hogy kilép az EU-ból. Nagy Britannia az első olyan tagállam, amely él ezzel a lehetőséggel.

A Brexit folyamatának két legfontosabb eleme a kilépésről szóló megállapodás megkötése, illetve az Unió és nagy-Britannia együttműködésének újratárgyalása. A két legfontosabb kérdés, hogy miképpen változnak a Brexit hatására a Nagy-Britanniában élő és munkát vállaló uniós állampolgárok jogai, illetve hogy miképpen szankcionálható Nagy-Britannia, hogy az uniós tagállamként tett egyezményeihez a továbbiakban is tartsa magát (pl. határvédelem, klímaegyezmény, különféle pénzügyi vállalások).

A Brexit kapcsán, és annak ambivalenciáját bizonyítva az egyik legbeszédesebb tény, hogy a népszavazás eredményének kihirdetését követően az Egyesült Királyságban a következő szókapcsolat volt a legkeresettebb a Google rendszerében: Brexit jelentése.

Olyan plusz kérdéseket is felvet a Brexit ténye, hogy mi lesz például Gibraltárral, melynek ügyeiben eddig Spanyolország és az Egyesült Királyság közösen hoztak döntéseket.

A kutatások szerint a 2010 óta kormányzó toryk esélyei tovább romlottak, rémálmuk – amely szerint a Nigel Farage-féle Reform UK a jobboldal legnagyobb erejévé válhat – ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen. A Munkáspárt pedig történelmi győzelemre készülhet, noha támogatottsága nem sokat nőtt az öt évvel ezelőtti történelmi vereség óta.
2024. 07. 03. 06:00
Olvasói sztorik