Teljes kitereléssel járó közúti ellenőrzést tart az M35-ös autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán kedden a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a közlekedési hatóság és a katasztrófavédelem.
Országos gyűlés helyett országos választmányi ülést tart szombaton az MDF. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja kezdeményezte a párt önfeloszlatását. Szerinte az MDF betöltötte történelmi hivatását.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására.
A múlt század ötvenes éveinek elején a pécsi városháza díszterméből múzeumi raktárba került Mária Terézia portréja, majd feledésbe merült. A nagyméretű festmény hatvan év után rövidesen visszatérhet - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Idén nehezebb volt elérni a kettest a matematikaérettségin - állítják az fn.hu által megkérdezett matektanárok. Algebra, valószínűségszámítási és függvényfeladat, valamint koordinátageometria egyaránt szerepelt a feladatok között. A megoldások hamarosan már megtalálhatók az fn.hu-n!
Feljelentést tett a hatvani önkormányzat a rendőrségen, miután kiürült a Hatvan Városáért Közalapítvány kasszája, illetve belső vizsgálatot rendelt el a város jegyzője - olvasható a Heves Megyei Hírlap keddi számában.
Bezárt Csongrád városának utolsó könyvesboltja a hétvégén; az üzemeletető szerint a multiknak és a kis élelmiszerboltoknak egyaránt szerepük volt a hanyatlásban - írta kedden a Délmagyarország.
A hétfőn újra az MSZP-frakció élére választott politikus az MR1-Kossuth Rádió 180 percben című műsorában kiállt amellett, hogy ugyanaz az ember legyen az MSZP elnöke és a frakcióvezetője.
Nem kérték fel vezérigazgatónak a MÁV élére, de ha felkérnék, akkor sem vállalná el a megbízatást - szögezte le a szakszervezeti elnök a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
A végső érve az volt a jegyáremelés mellett, hogy egy tévés interjúban, hogy „minél olcsóbbnak tűnik valami, annál kisebb a társadalmi értéke” - írja a nol.hu.
Az új kormány biztosítani fogja, hogy amennyiben valaki a határon túliak közül kéri a magyar állampolgárságot, és a feltételeknek megfelel, akkor ezt gyorsított eljárással megkaphassa - mondta Semjén Zsolt az Estében.
Szó sincs blöffízű kampányfogásról - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki azt állította, hogy egyeztetett az MSZP vezetőivel az oly sokakat meglepő programjáról.
A jövőben nem lesz szükség bonyolult és körülményes kérelmezési folyamatra ahhoz, hogy valaki műszívet kaphasson, ugyanis ez a terápia bekerülhet a társadalombiztosító által „hagyományos módon” támogatott eljárások közé - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Kedden a matematikaérettségit írják a diákok, akik az fn.hu-n rögtön a vizsga után, jó pár órával megelőzve a hivatalos OKM-megjelenést ellenőrizhetik, hogy jól oldották-e meg a középszintű tesztet. Az OH türelmet kér, mi ezt nem értjük.
A következő Országgyűlésben kétharmadot szerzett Fidesz centralizálási lázában többek között egy médiahatósági csúcsszerv létrehozását is fontolgatja. A hírek szerint a hatóság élére Szalai Annamária, az ORTT jelenlegi fideszes delegáltja kerülne. Az ORTT elnöki székére februárban jelölt Polyák Gábor válaszolt az fn.hu média és hírközlési szabályozás átalakítással kapcsolatos kérdéseire.
Egyszerre jelent folytonosságot az első Orbán-kormánnyal és egy új korszak kezdetét a hétfőn bemutatott kormánynévsor. A szakértő szerint kérdéses, mennyivel lesz hatékonyabb a kormányzás az új, összevont rendszerben, hiszen az évszázados, szerteágazó bürokráciát is meg kéne nyesni. A miniszterjelöltek lelkesen vágnak neki a munkának. Videó!
A kórházak pénzügyi helyzetének rendezését és a rezidensek helyzetének tisztázását jelölte meg elsődleges feladatai között Réthelyi Miklós, akit Orbán Viktor leendő miniszterelnök felkért a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának vezetésére. "Az egészségügy területén vannak olyan kérdések, amelyek nem tűrnek késlekedést" - fogalmazott.
Minden probléma nélkül lezajlottak a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgák hétfőn országszerte - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).
Martonyi János szerint először az ország hitelét, önbizalmát kell helyreállítani, ezzel párhuzamosan kell markáns, határozott kül- és Európa-politikát folytatni. A kettős állampolgárságról azt mondta: nincs arról szó, hogy egy törvénnyel automatikusan több százezer, vagy több millió szomszédos országban élő magyar állampolgárságot kap.
A behajtási díj bevezetéséről a következő önkormányzati ciklusban határozhat a Főváros Közgyűlés, a jelenlegi városvezetés a döntést megalapozó szakmai anyagokkal kívánja segíteni a fontos várospolitikai lépést - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.