Belföld

A Fidesz közvélemény-kutatást készíttetett a privatizáció kapcsán, amelyből kiderül, hogy a megkérdezettek közül még az MSZP-re szavazók 92 százaléka is egyetért a nemzeti vagyonszerződés gondolatával - mondta el Áder János frakcióvezető a képviselőcsoport hétfői ülésén.
2005. 09. 19. 12:31
A Magyar Rádió elnöki posztjára ezúttal tizennégyen adták be a pályázatukat, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének azonban ez alkalommal sem sikerült megfelelő jelöltet választania.
2005. 09. 19. 11:52
Reggel áramszünet miatt leállt a metró a fővárosban a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, majd délelőtt újraindult.
2005. 09. 19. 11:18
Szapáry György, az MNB alelnöke az uniós pénzügyminiszterek múlt heti ülését előkészítő tanácskozásán adott hangot kételyeinek az autópálya-finanszírozás elszámolásával kapcsolatban – írja mai számában a Népszabadság.
2005. 09. 19. 08:33
A Fidesz és az MSZP ismert politikusai nem kockáztatnak a jövő évi parlamenti választásokon. A Fidesz és az MSZP „nagyágyúi vagy egyáltalán nem indulnak egyéni körzetben vagy csak olyan helyen mérettetik meg magukat, ahol szinte biztos a győzelmük – írja a hétfői Népszabadság.
2005. 09. 19. 07:57
Kizártnak tartja Szabó Dénes alezredes, hogy a csütörtökön a városban lövöldöző, majd öngyilkosságot elkövető 27 éves rendőr rá vadászott volna. A karcagi rendőrkapitány régen ismerte beosztottját, akit tehetséges rendőrnek tartott.
2005. 09. 18. 11:35
A közvélemény-kutatások csalnak, még sokat kell dolgozni azért, hogy a Fidesz megnyerje a 2006-os választást – mondta Orbán Viktor a Vasárnapi Újság című rádióműsornak adott interjújában. A Fidesz elnöke ellenzi, hogy kínaiak vízum nélkül jöhessenek hazánkba.
2005. 09. 18. 10:28
A Medián elmúlt hetekben készült felmérése szerint az emberek 22 százaléka kormánypárti, 6 százaléka ellenzéki befolyást sejt a bírói döntések mögött, ugyanakkor 56 százalékuk bízik a bíróságok függetlenségében, 16 százalékuk pedig bizonytalan – közölte Lomnici Zoltán főbíró.
2005. 09. 18. 10:14
Budapesten rendezték meg szombaton az Első Munkásfesztivált, amelyen a miniszterelnök is részt vett, fórumon válaszolt a kérdésekre. Gyurcsány Ferenc beszélt a 100 lépés programjáról, a baloldaliságról és az ellenzékről. Az ellenzék szerint nincs mit ünnepelni.
2005. 09. 17. 20:04
Feltehetően II. világháborús robbanószerkezetekre bukkantak a főváros V. kerületében. A környéken lévő tíz lakóépületet kiürítik, ami mintegy háromszáz embert érint. Steiner Pál, a kerület polgármestere fél hétkor mondta,az MTI-nek hogy a robbanószerkezeteket hamarosan elszállítják, így a lakók visszatérhetnek otthonaikba.
2005. 09. 17. 19:17
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára tarthatatlannak nevezte a járulékfizetésben tapasztalható fegyelmezetlenséget, a TAJ-számokkal történő visszaéléseket. Korózs Lajos ezt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezeteinek ülésén fejtette ki szombaton Balatonlellén.
2005. 09. 17. 18:43
A szeptember második hetében készült felmérés szerint a két nagy párt támogatóinak egymás közötti arányai megváltoztak a megkezdődött kampány hatására.
2005. 09. 17. 14:38
Rácz Jenő egészségügyi miniszter avatta fel szombaton délután Debrecenben, az egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában a Gyermekklinika új, 1700 négyzetméteres négyszintes épületszárnyát, ahol 14 járóbeteg-szakrendelő, az azokat kiszolgáló laboratórium és diagnosztikai egységek kaptak helyet. Itt működhet majd a légúti fekvő beteg osztály is - adta hírül az MTI.
2005. 09. 17. 08:39
Az Élet és Irodalom (ÉS) legfrissebb számában a lap kijelentette: felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Tokajhegyalja Kft.-vel szembeni jogerős ítélet ellen. A szerkesztőség szerint ugyanis az ítélet jogszabálysértő.
2005. 09. 16. 18:35
Tizenöt évvel a nagy kelet-európai változások után, az EU bővítésének fényében újra kell értékelni és fogalmazni a Kárpát-medencei magyar-magyar problémákat - mondta Szili Katalin a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának megnyitóbeszédében pénteken.
2005. 09. 16. 13:59
Augusztus 26-án rendkívüli közgyűlésen többségi döntéssel a soproni Állami Szanatórium önkormányzati tulajdonba vételének és működtetésének szándékát nyilvánította ki a városvezetés. Az Egészségügyi Minisztérium ugyanakkor lapunk kérdésére határozottan kijelentette: átadásról szó sincs.
2005. 09. 16. 13:14
Olvasói sztorik