Belföld

Megkezdődött a budapesti polgármesterek első kerekasztal-megbeszélése. A megnyitón Hoffman Attila, a XVII. kerület polgármestere korelnökként megjegyezte: jobb később, mint soha, a kerületek problémái nem állnak meg a közigazgatási határoknál.
2005. 10. 13. 13:28
Új eljárás indul Molnár Csaba alezredes ügyében, miután a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az első fokú, felmentő ítéletet. A rendőrtiszt benyújtotta leszerelési kérelmét.
2005. 10. 13. 13:24
A Kádár- és a Horthy rendszert egyaránt értékelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy könyvéről szóló vitaesten. Nem helyes, ha gyakorló kormányfő könyvet ír – vélte a beszélgetés során Elek István közíró, Orbán Viktor volt miniszterelnöki tanácsadója.
2005. 10. 13. 08:18
Az 1998 és 2003 közötti időszakban 40 millióval csökkent az abszolút szegénységi küszöb alatt élők száma Kelet-Közép-Európában és a volt szovjet köztársaságokban.
2005. 10. 13. 08:11
Második alkalommal jelent meg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök meggazdagodását vizsgáló országgyűlési bizottság ülésén. Az ellenzéki tagok Gyurcsány Ferencet nevezték hazugnak, a kormánypártiak a testület elnökét vádolták törvénysértéssel. Egy dolog viszont kiderült: Deutsch Tamás jelesre szigorlatozott pénzügyi jogból.
2005. 10. 12. 18:03
Jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el Dr. Szikora János, az Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal elnöke, ugyanis egy már megszűnt, korábban Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég adótitkaiba lesett bele egy ott dolgozó.
2005. 10. 12. 15:22
A Tocsik-ügyre hasonlít a BKV adósságkonszolidációja – állítja Kupper András, a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.
2005. 10. 12. 15:08
Szerdán tanúként hallgatták meg Tóth Andrást, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárt, Kiss Péter kancelláriaminisztert és Lamperth Mónika belügyminisztert Bácskai János bűntetőperében. Lényegi újdonságra azonban nem derült fény.
2005. 10. 12. 14:33
Nem tudott megegyezni a kormánypártok és az ellenzék képviselője arról, mennyiben tartozik a bizottság hatáskörébe a Tokaj Kereskedőház tevékenységének, és az Orbán-család lakáscseréinek vizsgálata. A bizottság újra meg akarja hallgatni Orbán Viktort.
2005. 10. 12. 14:24
A holokauszt-túlélők egészségügyi gondozására lehet felhasználni azt a 4,8 millió dollárt, amelyet az "aranyvonat" ügyében született peren kívüli egyezség értelmében juttatnak Magyarországra – közölte Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke szerdán az MTI-vel.
2005. 10. 12. 13:05
A nemzeti konzultáció négy hónapja alatt egymillió hatszázezer ember véleményét hallgatták meg személyesen, telefonon vagy levelek útján - mondta Kudlik Júlia, a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivője szerdán, sajtótájékoztatón.
2005. 10. 12. 12:04
A Tokaj Kereskedőház Rt. tevékenységét vizsgálja szerdai ülésén az Orbán-család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság, valamint áttekintik Orbán Viktor és feleségének a lakásvásárlásait, és meghallgatják Bognár Sándort, aki a felcsúti földvásárlások kapcsán került üzleti kapcsolatba Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval.
2005. 10. 12. 08:45
Nem kívánunk a Zengőn lokátort építeni, és keressük azt a megoldást, amely helyettesítheti a korábban tervezett helyszínt – jelentette be kedden Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.
2005. 10. 12. 08:44
Az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szedai ülésén immár másodszor hallgatja meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki Szíjjártó Péter kérésének nem tett eleget, és nem adta át a Fittelina Kft.-re vonatkozó dokumentumokat.
2005. 10. 12. 08:33
Olvasói sztorik