Belföld

Budapest a világ 6. legjobban vezetett városa

Budapesten legkellemesebb az élet az új EU-tagok fővárosai között - állítja az SZDSZ közleménye.

Bécs a harmadik, Budapest az új uniós tagok fővárosai között az első az Economist Intelligence Unit listáján, amely a világ százhuszonhét városának életkörülményeit hasonlítja össze.

Budapest legyőzte Prágát

Összehasonlító tesztben mérettetett meg Budapest és Prága, Közép-Európa két büszke fővárosa – adja hírül az SZDSZ fővárosi frakciója. “Egyformán ismertek szépségük, kultúrájuk és építészetük, valamint hídjaik és folyóik révén. Melyiket válasszuk?” – kérdezi a tesztelő svéd napilap, az Expressen utazási rovatának munkatársa a liberális párt közleménye szerint.

Mint a válaszból állítólag kiderül, Budapest fölényesen legyőzte Prágát a programok és események számában és minőségében egyaránt. A két főváros ugyan egyenlő pontszámot kapott a város szépségére (4-4 pontot a maximális 5-ből), de a teszt készítői a gasztronómiai értékelés során egyértelműen megállapították: a gulyás finomabb, mint a knédli, azaz Budapest lényegesen jobb választás az ínyenceknek. Szerkesztőségünk álláspontja ugyan megegyezik a gulyás fölényét illetően, de az Expressen hasábjain nem találtuk meg a pontozásos győzelemre való utalásokat.

Atmoszféra, hangulat kategóriában Budapest szintén fölényes győzelmet arathatott. A teszt elemzése alapján Prága belvárosa zsúfolt, hemzseg a turistáktól és mindenki a vendégek pénzére utazik. Ezzel szemben Budapest élhető, tágas és folyamatosan megújul, így végkövetkeztetésként a svéd olvasók számára kiderült: míg Prága legfeljebb egyszeri úti cél, addig Budapestre többször is érdemes visszajönni.

Budapest a hatodik legjobban vezetett város

Szingapúr a világ legjobban vezetett városa, Budapest pedig a 6. helyen áll a listán – áll az SZDSZ által idézett jelentésben, melyet szerdán adott ki a Jones Lang Lassalle iroda. Szingapur, a délkelet-ázsiai városállam után sorrendben Barcelona, Dubai, New York, Sanghaj, Budapest, Brisbane, Peking, Auckland és Hongkong következik. A promóciós tevékenység terén New York áll az élen, mögötte Sanghaj, Barcelona és Szingapúr jön a listán.

Budapesti a világ legjobb szállodája

A leggazdagabbak mérvadó lapja az idén a világ legjobb szállodájává a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapestet választotta. Az egy éve nyílt luxusszálloda a milánói Bulgari Hotelt és a Buenos Airesben lévő Faena Hotel + Universet előzte meg az amerikai Robb Report luxusmagazin tesztjében. A magazin előfizetőinek éves átlagjövedelme 1,2 millió dollár, nem véletlenül nevezik a kiadványt világszerte a szupergazdagok lapjának. Gzadagságuk ellenére nem lehetnek túl alaposak, mivel szerkesztőségünk nyomát se találta Budapest eme kiválóságának a magazin honlapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik