Az antivírus cégek a hétvégén arra figyelmeztették ügyfeleiket, hogy egy új e-mail féreg terjed az interneten. A W32.Mimail az új divat szerint álcázza magát: ezúttal az adminisztrátor e-mailjének.
A brit HSBC Holdings Plc, a világon a nagyságra második bankcsoport, hétfőn 6,11 milliárd dolláros adó előtti nyereséget jelentett az első félévről, 21 százalékkal többet a tavalyi első félévi 5,06 milliárd dollárnál. Az elemzők átlagosan 5,62 milliárd dollárt vártak.
Irán atomkapacitás kifejlesztésén kísérletezik és úgy tűnik, eljutott az atombomba előállítása előtti végső szakaszba - jelentette hétfőn a The Los Angeles című napilap, egy három hónapos vizsgálat eredményeit összegezve.
Nyolcvan-száz milliárd forint pluszforrást „keres" a PM a jövő évi büdzsében, a szocialistákkal folytatott eddigi tárgyalások alapján, egyszersmind úgy kalkulálva, hogy jövőre a két alsó szja-kulcs csökkenne egy-egy százalékkal - írja a Világgazdaság. A koalíciós tárgyalások a héten kezdődhetnek.
A brit kormány fontolóra vette, hogy tárgyalásokat kezdjen nagyhatalmi partnereivel egy új ENSZ-határozatról, amely lehetővé tenné az iraki békefenntartástól eddig távolmaradó országok számára, hogy bekapcsolódjanak e feladatba.
Az uniós csatlakozás közeledtével felgyorsult a kockázati tőke beáramlása a közép- és kelet-európai országokba - írja a Világgazdaság. Megoldások mutatkoznak a térség problémájára, a hazai intézményi befektetők hiányára is. Három szűk esztendő után fellendülésnek indult a kockázati tőke globális piaca.
A bankközi pénzpiacon hétfőn reggel fél 10-kor a forint 6,62 százalékon állt a sáv erős oldalán, 37 bázisponttal erősebb pozícióban, mint a péntek délutáni. Pénteken a hivatalos kereskedési idő végén 6,25 százalékon állt a magyar deviza. Hétfőn reggel az eurót 263,60/70 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 264,65/75 forintos értékkel. A dollár kurzusa hétfő reggel 233,45/60 forint volt, pénteken záráskor az amerikai deviza 236,40/90 for
Az amerikai állampapírok elsődleges forgalmazóinak többsége szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a jövő évig szinten tartja az irányadó kamatot, amely 45 éves mélyponton, 1,00 százalékon áll.
Lemondott Mark William Hudson a TVK Rt. igazgatóságában betöltött tagságáról augusztus 1-jei határidővel - közölte a társaság a Magyar Tőkepiac hétfői számában. William Hudson egyéb szakmai elfoglaltságával indokolta lemondását. A közlemény szerint Hudson 2000. augusztus 29-étől volt a TVK igazgatóságának tagja.
Az Európai Bizottság legújabb felmérése szerint az euróövezet üzletemberei nincsenek meggyőződve arról, hogy jobb időknek néznek elébe, míg a fogyasztói bizalom enyhe javulást mutat.
Személyes felelősség megállapítását javasolja az Állami Számvevőszék a tavalyi választások lebonyolítása során történt pénzügyi anomáliák kapcsán. Szabálytalanságok sorát tárta fel az ÁSZ.
A részvények árának csökkenésével válaszolt a piac arra, hogy az Euro Disney vezetése közölte: a negyedéves bevételek a vártnál gyengébben alakultak, s a kevés látogató miatt a cég nem tudja kifizetni adósságait. A brókerek nem ajánlják vásárlásra a cég részvényeit.
A McKinsey and Company Inc. Hungary végezheti el a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nemzetközi szabványoknak is megfelelő stratégiai átvilágítását, diagnosztikáját, mintegy 100 millió forintért.
Távoznia kell posztjáról az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetőjének és gazdasági főigazgató-helyettesének, mivel az egészségügyi tárca egy fegyelmi eljárás után visszavonta megbízatásukat - olvasható a Népszavában.
A Sziget Fesztivál története során a legtöbb látogató kereste fel Európa egyik legjelentősebb multikulturális rendezvényét szombaton. Ennek ellenére most már szinte teljesen biztos, hogy az idei rendezvénysorozat nem tud nyereséges lenni - írja a Népszava.
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdaságpolitikai kiigazítás az idei folyamatokat még alig érinti.
A következő hetekben tizenegy volt állami gazdaságot adnak el. A társaságok között van a Bábolna Rt. is, amelyről azonban a tervek szerint – speciális finanszírozási helyzete és hatalmas adósságai miatt – külön előterjesztés is készül.
Vasárnap késő délután rendezték meg az utolsó ügetőderbit a Kerepesi úti pályán. A hetvenedik évét taposó létesítmény valamint az ügetőversenyek is átköltöznek majd a galopp-pálya közelébe - számolt be a Népszava.
Feltehetően Samil Baszajev szakadár csecsen hadúr utasítására robbantották fel öngyilkos merénylők pénteken a kaukázusi térségben levő legjelentősebb orosz katonai támaszpont, Mozdok katonai kórházát - számol be a Népszabadság.
Szilvan Salom izraeli külügyminiszter vasárnap elutasította palesztin kollégájának, Nabil Saatnak azt a javaslatát, hogy kössenek állandó tűzszüneti megállapodást.
A kormányváltás után Kulcsár Attila, a K&H Bank Rt. sikkasztással gyanúsított ügyvezető igazgatója fényképes, névre szóló igazolványt, s ezzel szabad bejárást kapott a Miniszterelnöki Hivatalba - értesült a Magyar Nemzet.
Az egymással összekapcsolt komputerhálózatok, a gridek korábban elképzelhetetlen számítási kapacitás elérését teszik lehetővé, s immár üzleti alkalmazásaik is megjelentek.