Belföld

Euro Disney – lefelé a hullámvasúton

A részvények árának csökkenésével válaszolt a piac arra, hogy az Euro Disney vezetése közölte: a negyedéves bevételek a vártnál gyengébben alakultak, s a kevés látogató miatt a cég nem tudja kifizetni adósságait. A brókerek nem ajánlják vásárlásra a cég részvényeit.

A párizsi börzén 15 százalékot csökkent az Euro Disney részvényeinek értéke, miután a brókerek azt tanácsolták a befektetőknek, hogy ne foglalkozzanak egy olyan cég részvényeivel, amely vélhetően középtávon sem tud osztalékot fizetni. Az Euro Disney negyedévi eredményeinek ismertetése után azt is bejelentette: tárgyalásokat kezdeményeztek a bankokkal és a többségi részvényessel, a The Walt Disney Co.-val szerződéseik pénzügyi feltételeinek módosításáról.

Az átszervezés sem segített

Az amerikai szórakoztató park európai vállalkozását 1994-ben radikálisan átszervezték, mert a pénzügyi eredmények már akkor sem voltak biztatóak. A látogatók száma azóta folyamatosan nőtt, ám a cég mégsem tudott osztalékot fizetni részvényeseinek. Szakértők úgy vélik, hogy a vállalkozás csak ezért nem jut csődbe, mert a helyi hatóságok komoly támogatását élvezi. Az Euro Disneyt a francia állam is támogatja – a CDC bankon keresztül -, hiszen a szórakoztató park a térség egyik legnagyobb munkaadója, és komoly szerepet játszik a régió fejlesztésében.

A párizsi Disneyland üzemeltetője szerint 2003-ban és 2004-ben várakozásokon alul alakult a látogatók száma. (Az Euro Disney 2002-2003-ban 16 millió látogatóval számolt.) Nem segített a pénzügyi helyzeten még az sem, hogy az anyacég 2005-re halasztotta a 2003-ban esedékes szerzői jogdíjak kifizetését. A Walt Disney Co. az Euro Disney 39 százalékát birtokolja, s az európai partnernek szerzői jogdíjakat kell fizetnie a Disney figurák használati jogáért.

Folyamatos romlás

Az európai utazási kedv csökkenése mellett a cég eredményeit a májusi és júniusi szállítási sztrájkok is komolyan érintették.

Az Euro Disney forgalma hét százalékkal, 275,6 millió euróra csökkent a június 30-án zárult negyedévben. Az összjövedelem az elmúlt kilenc hónapos időszakra szólóan még így is két százalékkal 748,2 millió euróra növekedett, de a tendencia folyamatosan romlik. Eközben az anyacég, a The Walt Disney Co. erős növekedésről számolhatott be.


Forrás: www.euro.hu


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik