Több milliárd forintnyi elsikkasztott közpénz sorsa még bizonytalan: a Figyelő értesülései szerint az állami autópálya-kezelő júniusban visszaszerzett forrásait a bank is követeli, az összeg zárlat alatt van.
Az orosz állami villamosipari monopólium, az Egyesített Energiarendszerek (EESZ) agresszív terjeszkedési terveket jelentett be a Független Államok Közössége területén - írta Anatolij Csubajsz EESZ-elnökre hivatkozva a The Moscow Times kedden.
Elemzők nem számítanak arra, hogy az MNB a közeljövőben kamatot csökkent, a piac pedig nem hoisz abban, hogy a költségvetési politika olyan szigorú lesz, mint ígérték - írta kedden a neves brit pénzügyi lap, a Financial Times.
Rendkívüli közgyűlést tart a K and H Equities szeptember 19-én - közölte a Magyar Tőkepiacban a brókercég.
A rendkívüli közgyűlést 3 napirendi ponttal hívták össze. Elsőként az igazgatósági tagok megbízatásának megszűnése, illetve új tagok választása szerepel. A második napirendnél a felügyelő-bizottság tagjairól dönthetnek a tulajdonosok. A rendkívüli közgyűlés harmadik pontjában az alapító okirat módosítása szerepel.
Szlovákiában 2,2 százalékkal nőtt júliusban az ipar termelése tavaly júliushoz képest. Júniusban - felülvizsgált adatok szerint - még 8,6 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása éves összevetésben - közölték a szlovák statisztikai hivatalban kedden.
A júliusi adat jóval elmarad a szakértők várakozástól, akik átlagosan 5,3 százalékos növekedést valószínűsítettek júliusra. Szlovákiában 2002 júliusában még 11,3 százalékkal nőtt az ipari ter
Uniós csatlakozásunk jelentős változásokat hoz a biztosítók és biztosítottak életében. A nagy európai társaságok már régen itt vannak Magyarországon, most majd a magyarok terjeszkedhetnek.
Az informatikai területen feltárt hiányosságok megszüntetésére intézkedési tervet kell kidolgozni 30 napon belül a Bank of China-nál - közölte kedden saját határozatában a piaci felügyelet.
A pénzintézetnek egyebek mellett gondoskodni kell az informatikai rendszer alkalmazásával kapcsolatos kockázatok felmérésről független szakértővel. Emellett a rendszer biztonságának növelésére, a hozzáférések és jogosultságok ellenőrzésére szólítot
Japán, Kína és Dél-Korea a Windowstól eltérő operációs rendszereken futó programok fejlesztésének támogatásával kívánja megrendíteni a Windows operációs rendszer uralkodó helyzetét.
Szeptember elsejétől Kocsi Ilona tölti be a Népszava lapigazgatói tisztségét. Kocsi korábban a Világgazdaság és a Magyar Hírlap főszerkesztője volt, a televízióban pedig a Nap-kelte meghívott kérdezőjeként is időről-időre feltűnik. Most a Népszava fejlesztésén dolgozik majd - nyilatkozta a Világgazdaságnak. A lapigazgató elmondta: a Népszava szeptember 15-én induló, kis- és középvállalkozásoknak szóló oldalának megszervezésében már ő maga is rész
Több műsor szerződésének meghosszabbítását utasította el az MTV kuratóriumának elnöksége, mert túlságosan magasnak találta a megrendelt produkciókért fizetett összeget – írja a Népszabadság. Új műsorral jelentkezik a miniszterelnök nevelt lánya, és tárgyalásokat folytatnak Juszt Lászlóval is.
Szeptember végére készül el a 70 millió dollár értékű asztraháni hőerőmű-építés végleges üzleti terve - nyilatkozta a Világgazdaságnak Guba János, a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt. vezérigazgatója. A projekt megvalósítására a cég orosz-magyar közös energetikai vállalatot is alapított Urban néven. Az erőmű építését állítólag támogatja a helyi villamos művek, a RAU valamint a kereskedelmi és gazdaságfejlesztési minisztérium is.
A Magyar RTL Televízió Rt.-ben hatszázalékos részesedéssel rendelkező IKO Production Kft. romániai testvérvállalata f+ néven 24 órás filmes csatornát indít a magyar kábelhálózatokon. Az IKO Romania S.r.l. szállít a Minimax új esti blokkjához, az m+-hoz is a műsorokat. A romániai IKO több szórakoztató műsort is vásárol az RTL Klubtól az m+-nak, mint például a Heti hetest, a Gálvölgyi-show-t, a Barátok közt ismétlése viszont az f+-on lesz látható.
Hétfőn a Virgin Megastores internetes letöltési helyet indított angliai ügyfelei számára, akik előfizetés nélkül, olcsón tölthetnek le egyes zeneszámokat.
Emelkedés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén, miután az amerikai részvénypiacokon jelentős erősödés volt hétfőn - vélik tőkepiaci szakértők. Európában ugyan kora reggel még gyengülést prognosztizáltak az elemzők, ám mostanra kiderült: ez vaklárma volt csupán.
A turisták száma 3 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 4 százalékkal csökkent az idén az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a statisztikai hivatal. A külföldi vendégek száma 7 százalékkal esett vissza.
Az Oracle vezérigazgatója, Larry Ellison a 2004-es pénzügyi évben 900 ezer dollár fizetést kap, vagyis első alkalommal húz fizetést cégétől három év óta, közölte a cég az amerikai tőzsdefelügyelettel.
Az elvileg a váratlan kiadásokra fenntartott költségvetési tartalékból csak egy kicsivel jut kevesebb a Budapest Sportarénára, mint az aszálykárok enyhítésére – derül ki abból az előterjesztésből, amelyről várhatóan a napokban dönt a kormány.
Irak alighanem igazat mondott, amikor azt állította decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy nincs vegyi, biológiai vagy atomfegyvere - jelentette ki hétfő este Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt vezetője.