A forint kedden reggel 9,37 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 3 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél.
Franciaországban szeptemberben 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónapihoz, és 2,3 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - közölték a francia statisztikai hivatalban kedden. Augusztusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző havihoz képest, és 2,0 százalékkal haladták meg a tavaly augusztusit.
Egy decemberben életbe lépő új EU-szabályozás értelmében a munkahelyen a vallásos dolgozóknak teret kell biztosítani vallásuk gyakorlására, függetlenül attól, hogy a dolgozó muzulmán, zsidó, keresztény vagy hindu.
Versekkel és muzsikával emlékeztek meg a New York-i Szent József katolikus iskolában amerikai magyarok.
A rendezvényt, amely az első Amerikában az október 23.-ára emlékező kisebb és nagyobb ünnepségek sorában, több magyar szervezet, köztük a Magyar Szabadságharcosok Parlamentje, a Magyar Október 23. Mozgalom, a New York Polgári Kör és a Magyar Szabadságharcosok Világszövetség rendezte és finanszírozta. A megemlékezés díszvendége Hend
A kivitel volumene 3,6 százalékkal, a behozatalé 8,5 százalékkal nőtt 2003 január-augusztusában az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Bár a Jukosz az elemzői várakozásokat meghaladó eredményről számolt be, vezetőinek öröme mégsem lehet felhőtlen. Ismét vádat emeltek ugyanis a cég néhány vezetője ellen.
A pénzügyi felügyelet egymillió forint bírság megfizetésére kötelezi az Amstel Sörgyár Rt-t, miután megsértette a nyilvános részvénytársaságban való befolyásszerzésre vonatkozó jogszabályi előírásokat - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiac keddi számában.
Az Európai Parlament ma szavaz az üdítőitalok édesítőszer-tartalmának csökkentéséről. A fogyasztóvédelmi csoportok üdvözlik a lépést, a gyártók azt mondják, a határozat az üdítőitalok árának növekedéséhez vezet.
Fél év alatt 20 százalékkal növekedett ugyan Magyarországon az internet-használók száma, de a világháló elterjedtsége még mindig közepesnek mondható Közép- és Kelet-Európa többi országához képest.
A svéd Electrolux kedden profitja csökkenését jelentette a harmadik negyedévről a gyenge keresletre hivatkozva, bár eredményei meghaladták az elemzők várakozását.
A NATO történetében először megtörténhet, hogy kizárnak egy országot, mégpedig Magyarországot a katonai tömbből - írja magyar véleményeket idézve a Wprost című lengyel lap.
A cikk szerint a NATO Budapest szemére veti, hogy képtelen döntést hozni a magyar katonák külföldre küldéséről, ehhez ugyanis alkotmánymódosításra lenne szükség. Budapest azonban megfeneklett a jogi vitákban és a politikai harcokban.
Az amerikai szövetségi költségvetés 2003. évi hiánya rekord szintre, 374,2 milliárd dollárra nőtt - közölte hétfőn az amerikai kormányzat, amely a deficitbővülést az iraki háború kiadásaival, az újabb adócsökkentések miatti bevételmérséklődéssel és a gazdaság általános gyenge teljesítményével indokolta.
Romániában a szavazatok kilenctizedének összeszámlálása után közölték, hogy az alkotmány módosításáról döntő népszavazáson a résztvevők csaknem 90 százaléka szavazott igennel.
Az izraeli légierő összesen öt alkalommal intézett hétfőn légicsapást a Gázai övezet ellen. A támadásokban mintegy 12 palesztin meghalt, csaknem száz megsebesült.
A hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt 4 szerb tábornok ellen, Koszovói háborús bűnök miatt. Egyikük a jelenleg is hivatalban lévő szerb belügyminiszter-helyettes.
Forró Tamás, a Nap-kelte volt műsorvezetője tegnap közölte Gyárfás Tamással, hogy a továbbiakban nem vesz részt a produkció elkészítésében – ezt maga a műsor producere közölte a Magyar Nemzettel.
Bécsben kedden dönt a tartományi bíróság arról, hogy kiegészítésre szorulónak ítéli-e a Kulcsár Attila álbróker kiadatására irányuló magyar kérelmet - írja a Magyar Hírlap.
Erősödő nyomás nehezedik majd Magyarországra a jövő májusi EU-csatlakozástól kezdve a menekültek és illegális bevándorlók részéről – olvasható Balogh András, a miniszterelnök nemzetközi stratégiai főtanácsadójának jósolja a Világgazdaság hasábjain.
Ügydömpingre számítanak a cégbíróságok az év utolsó heteiben. A jövő évi adótörvény-javaslat szerint ugyanis változnak a cégeljárási illetékek - olvasható a Világgazdaságban. Mivel elsősorban a kis tőkéjű cégek alapítása kerül majd többe, a bt.- és kft.-alapítók igyekeznek a módosulás előtt tető alá hozni vállalkozásukat.
Schröder kancellár ezúttal meglepetést okozott Németországban: a nyugdíjkassza tetemes, nyolcmilliárd eurós hiánya láttán mindenki arra számított, hogy tovább emelik a nyugdíjjárulékot (a jelenlegi 19,5 százalékról 19,7-re) - írja a Népszabadság.