A svédek agresszív külsejű kombija az első osztályú japán technikának köszönhetően igazi dinamikus élményautó. Az új Saab nemcsak sportos, hanem megejtően praktikus is.
Esetenként egyetlen nap alatt milliárdokat váltott át feketén az a szír–magyar csoport, amely ellen a Molnár Csaba alezredest is érintő pénzmosási ügyben nyomoz a BRFK - írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzet értesülései szerint várhatóan 160-200 dolgozójától kénytelen megválni az ország harmadik legnagyobb tejipari vállalata, a pécsi székhelyű Új Mizo Rt. Minderről a cég szakszervezeti vezetője, Priol Tamás nyilatkozott.
A Parmalat olasz élelmiszeripari óriáscégnek sikerült elkerülnie a jelentősre nőtt adósságával kapcsolatos fizetésképtelenséget, miután pénteken bejelentette: pénteken rendezte 150 millió euró kötvényét, négy nappal azután, hogy ki kellett volna fizetni adósságát, de azelőtt, hogy hétfőn lejárt volna a végső határidő.
Elkelt az év legnagyobb elsődleges kibocsátása a világon: huszonötszörösen - ezen belül az intézményi befektetők 17-szeresen, kisbefektetők 168-szorosan - túljegyezték a kínai állam tulajdonában lévő China Life Insurance hárommilliárd dolláros tőkebevonását. (Az elsődleges tőzsdei kibocsátást világszerte IPO-nak nevezik, angol rövidítése nyomán.)
Rendkívüli jogorvoslatot kezdeményez ifjabb Hegedűs Loránt ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az ügy aktáit még ebben az évben megküldik a Legfelsőbb Bíróságnak (LB). A közösség elleni izgatás vádja alól felmentett Hegedűs Loránt ügyében a jogerős ítéletet csak az LB változtathatja meg a vádhatóság felülvizsgálati kérelme nyomán.
Rejtő E. Tibor, a K&H bank lemondott vezérigazgatója pénteken kevéssel egy óra után elhagyta a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetet, miután kifizették óvadékát. Kollár Károly, a bankár védője elmondta, hogy Rejtő E. Tibor közeli hozzátartozója fizette be az óvadékot.
Ha az SZDSZ-nek a 2004-es európai parlamenti választásokon nem sikerül legalább ötszázalékos eredményt elérnie, lemond pártelnöki posztjáról - közölte Kuncze Gábor egy szombaton megjelent lapinterjúban.
Nincs számottevő változás a közép-kelet-európai csatlakozó államok uniós konvergencia-sorrendjében tavalyhoz képest, derül ki az ICEG Európai Központ idei második jelentéséből. Konvergencia-folyamat tekintetében a nyolc ország közül Magyarország a rangsorban a negyedik-hatodik helyen áll.
A német Siemens konszern a költségcsökkentés jegyében olcsó munkaerővel rendelkező országokban kívánja bővíteni szoftverfejlesztési kapacitásait - közölte pénteken Peter Gottal Siemens-szóvivő.
Távozik Pál László vezérigazgató a Magyar Villamos Művek Rt. éléről - értesült az MTI szakmai forrásokból pénteken. Az MVM Rt. rendkívüli közgyűlést tart január 8-án, amelyet az elnök kezdeményezésére hívtak össze. A társaságnál az MTI kérdésére megerősítették, hogy a közgyűlés napirendjén egyebek között igazgatósági tag visszahívása és új tag választása is szerepel. A személyi javaslatról azonban nem kívántak tájékoztatást adni.
A botrányos könyvelési ügyeiről ismert amerikai távközlési óriáscég, a WorldCom egykori vezére, John Sidgmore veseelégtelenség következtében elhunyt - írja a német Die Welt.
Az elmúlt két évben a közép-európai csatlakozásra váró országok mindegyikében romlott a versenyképesség, ám Magyarországon a költség-versenyképességet tekintve nagyobb mértékben romlott a helyzet, mint a régió többi államában. Ugyanakkor a magyarországi bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, sőt alatta marad a cseh-, a lengyel- és természetesen a térségben vezető szlovén bérszínvonalnak.
Az uniós országok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács értekezlete rekordidő, alig két óra leforgása alatt véget ért, így a brüsszeli EU-csúcs hátralévő részét teljes egészében az alkotmányos szerződésről döntő kormányközi konferenciának (IGC) szentelhetik a résztvevők.
A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (MKB) december 15-től átlagosan 3,00 százalékponttal magasabb kamatra nyújt hitelt a lakosság számára. A betéti kamatokhoz ezúttal nem nyúltak az MKB-ban, mivel azokat már december 4-én felemelték átlagosan 2,0 százalékponttal.
Ellentmondásosnak és aggodalmasnak tartják a romániai Verespatakon tervezett ciántechnológiás aranykitermelésre vonatkozó hivatalos véleményeket és a helyszínen látottakat az Európai Parlament küldöttségének tagjai - írta a pénteki román sajtó.
Az idén a külkereskedelmi mérleg hiánya mintegy 4 milliárd euró lesz - mondta Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,88 pontos emelkedéssel, 9.209,77 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,45 százalékos erősödés.
Fél évezred távlatából sem merült feledésbe a XVI. századi orvos és jövendőmondó, az 1503. december 14-én a franciaországi Saint-Rémy-de-Provence-ban született Michel de Nostradam - ismertebb nevén Nostradamus.
A jövő év januárjától összességében 8-8,1 százalékkal emelkedik az egészségbiztosító által támogatott gyógyszerek ráfordítása, ha a lakosssági kör hajlandó a gyógyszerfogyasztásán változtatni - mondta el Matejka Zsuzsa az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója.
Európa olcsó légitársaságai 2004 elején szövetségbe tömörülnek - közölte az egyik vezető társaság, a Hapag-Lloyd Express (hlx) pénteken Hannoverben. A szövetkezés célja, hogy ezek a légitársaságok erőteljesebben képviselhessék érdekeiket Brüsszelben.
A Siemens német óriásvállalat egyre nagyobb arányban szeretné a szoftverfejlesztési munkákat kelet-európai országokba kihelyezni. A Financial Times című lap értesülései szerint idővel mintegy 10 ezer ilyen Siemens állás kerülne át "alacsony bérű" országokba.