Belföld

A Matáv és OTP húzta fel a BUX-ot zárásra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,88 pontos emelkedéssel, 9.209,77 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,45 százalékos erősödés.

A pénteki kereskedésben 10,78 milliárd forintos forgalom mellett a vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyama csökkent.

A vezető papírok közül a legjelentősebb erősödést az OTP tudta felmutatni, amelynek ára 3,67 százalékkal 2.597 forintra emelkedett. A Matáv részvények értéke is 3,5 százalékkal tudott erősödni pénteken, így záró ára 798 forint volt. A Mol-papírok értéke 0,08 százalékkal 6.150 forintra nőtt. A Richter-papírok árfolyama ugyanakkor 1,23 százalékkal 24.000 forintra csúszott vissza. A gyógyszergyári papír árfolyama napközben 23.000 forint is volt.

A legnagyobb forgalmat 4,66 milliárd forinttal a Richter érte el, míg a Matávra 2,2, az OTP-re 2,0, a Molra pedig 1,7 milliárd forint értékben kötöttek üzletet.

Herkules Zoltán, a Postabank üzletkötője elmondta: meglátása szerint a pénteki kereskedés trendfordulót jelenthet az elmúlt napok csökkenéséhez képest. Az üzletkötő úgy látja, hogy az OTP papírjánál a befektetők elkezdték átgondolni a lakáshitelek változásának hatását, s 2500 forintos szintnél már erős vétel jelentkezett a bankpapírra.

Herkules Zoltán úgy látja, hogy a nagyobb hitelkihelyező bankokra nem feltétlenül lesz annyira kedvezőtlen a lakáshitelek változása, mint ahogy azt a piac korábban gondolta. Az üzletkötő úgy véli: a Richter papírjánál is megállt a pánikszerű eladás, ami azért is furcsa volt, mert az egyik legjobb papírnak tartják a külföldiek Magyarországon.

Herkules Zoltán úgy látja, hogy a Mol részvénykibocsátása miatt a külföldiek és a magyarok is alulsúlyozottak az olajipari papírban, így az elkövetkező napokban lassan erősödő vétellel lehet számolni. A Matáv emelkedésével kapcsolatban hírek nincsenek, napok óta viszont erős a vételi oldal a távközlési papírnál, ami vélhetően az alacsonyabb árfolyamnak tudható be – tette hozzá az üzletkötő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik