Belföld

Az EU aggódik a romániai aranykitermelés miatt

Ellentmondásosnak és aggodalmasnak tartják a romániai Verespatakon tervezett ciántechnológiás aranykitermelésre vonatkozó hivatalos véleményeket és a helyszínen látottakat az Európai Parlament küldöttségének tagjai - írta a pénteki román sajtó.

Az Evenimentul Zilei című ellenzéki napilap az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága négy tagjának bukaresti és verespataki látogatásáról beszámolva a többi között idézte a testület svéd elnökének a helyszíni tapasztalatokról szóló nyilatkozatát.

Jonas Sjostedt hangoztatta: nem azért jártak a helyszínen, hogy jóváhagyják vagy elutasítsák a tervezett vállalkozást, hiszen ez a román államra tartozik. De a döntésnek tiszteletben kell tartania az európai szabályokat. A bizottsági elnök szükségesnek tartotta leszögezni: a döntést figyelembe veszik Románia EU-csatlakozásának megtárgyalásakor. A bizottság egyik tagja, Hans Kronberger pedig arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy a csatlakozási folyamat nem ért véget, s nem valami bölcs dolog a román illetékesek részéről a munkahely-teremés és a környezetvédelem közötti választást latolgatni.

A román parlament verespataki különbizottságának tagjaival, Ilie Sirbu földművelésügyi miniszterrel, a tárca környezetvédelmi államtitkárával, a román akadémia tagjaival, valamint a kitermelésre vállalkozó kanadai-román cég képviselőivel és a térség lakosaival folytatott megbeszélések után Jonas Sjostedt kijelentette: a megkeresett román hivatalos személyek ellentmondásos válaszokat adtak kérdéseire.

Korábban az erdélyi Sziget-hegységben található Verespatakon tervezett ciántechnológiás aranykitermelés ellen foglalt állást a román tudományos akadémia, a román ortodox egyház, több nemzetközi és romániai környezetvédő szervezet. Adrian Nastase miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy Románia számára “nem prioritás a verespataki kitermelés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik