Minden várakozást felülmúlt A passió első 5 napi eredménye az észak-amerikai mozikban. Mel Gibson filmjének a február 25-i, szerdai bemutatótól vasarnapig összesen 117,538 millió dollár jegybevetele volt.
Hat évre Hardy Ilonát és Bihari Vilmost nevezte ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a jegybank Monetáris Tanácsának tagjává. Kinevezésük március 1-től hatályos.
Rudolf Schuster szlovák államfő személyes találkozón próbált kompromisszumos megoldást találni a roma kisebbség elégedetlen vezetőivel. A fellázadt romák a határátkelők és az autópályák blokádjával fenyegetnek - számol be a BBC.
Richard Holbrooke volt amerikai külügyi államtitkár-helyettes egy szarajevói lapnak adott interjújában beismerte, hogy Washington a daytoni egyezmény után alkut kötött a háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai szerb elnökkel, Radovan Karadziccsal.
Az előttünk álló héten talán a címbeli lesz a leggyakrabban feltett kérdés a hazai magánbefektetők körében. A Molnak kedvez most a gazdasági környezet, de nem minden olcsó, amit az állam ad el.
A BBC szerint tovább folytatódik Oroszországban a jelcini éra vezetőinek lecserélése: Putyin elnök hétfőn új miniszterelnök-jelöltet nevezett meg Mihail Fradkov személyében. A piacot váratlanul érte Fradkov jelölése; a hírt nem fogadták kitörő lelkesedéssel.
Az euróövezeti feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzőimenedzser-mutatója 52,5 pont februárról, annyi, mint januárról. Az elemzők is a januárival megegyező, 52,5 pontot vártak februárról.
A moszkvai választott bíróság határozata értelmében érvénytelen az a pótlólagos részvénykibocsátás, amit a Jukosz (YUKOS) hajtott végre, hogy lehetővé tegye a Sibneft felvásárlását. A döntés tovább bonyolíthatja a két cég elválását. A 11 milliárd dolláros egyesülés feladásáról idén döntöttek a társaságok.
Ha a Microsoft úgy dönt, hogy lesz a Longhorn előtt egy átmeneti Windows verzió, akkor ezt követi egy hasonlóan átmeneti Office verzió is. Az új Office verziónak csak akkor van értelme, ha Windows frissítése olyan elemeket is tartalmaz, melyekből az irodai alkalmazások is hasznot tudnak húzni.
Bejött a papírforma a 76. Oscar-gálán - Peter Jackson A Gyűrűk Ura című filmtrilógiájának harmadik része 11 díjat nyert. Ilyen eddig csak kétszer fordult elő az amerikai filmakadémia történetében.
Az Európai Unió hétfőn életbe léptette előre meghirdetett kereskedelmi szankcióit az Egyesült Államok ellen; ilyen első ízben történik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 1995-ös megalapítása óta.
A gazdasági növekedés kissé gyorsul, az egyensúly szerényen javul, tovább fékeződik a lakossági jövedelmek bővülése, az infláció viszont emelkedik - összegzi 2004-re vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Rt. az Erste Bank együttműködésével készült összeállításában.
Konstrukciónként eltérő mértékben, jellemzően 1-1,5 százalékponttal emelte államilag támogatott lakáshiteleinek kamatát a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) - számol be a Világgazdaság.
A német államháztartásnak a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított hiánya az idén 3,3 százalék lesz Hans Eichel pénzügyminiszter becslése szerint, s ezzel Németország az egymást követő harmadik évben lépi át a stabilitási paktumban megszabott határt - jelentette új számában a Der Spiegel hírmagazin, s az értesülést a pénzügyminisztérium szóvivője is megerősítette.
Kiszivárogtatott információk szerint motorgyártást hozna Magyarországra a Fiat. A cég titkos tervei szerint Magyarországon szereltetné össze az új, 90 lóerős Fiat dízelmotort.
Mától nincs Országos Rádió és Televízió Testület, mivel - noha a pártok állítottak tagjelölteket - az elnök személyében nem jutott egyetértésre a miniszterelnök és az államfő. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy Medgyessy Péter legújabb jelöltjét, Sárközy Tamás professzort támogatnák a pártok, de Mádl Ferenc köztársasági elnök még szeretne egy egyeztetést. A tagok között egyébként egyetlen változás lesz: a fideszes Erdős Zsuzsát Szalai Annamária köv
Az idén már gyakorlatilag minden lakossági bank arra ösztönzi ügyfeleit, hogy inkább az internetet használják. Aki nem a világhálón ad megbízást, pénzügyei intézéséért akár tízszer annyit is fizethet - értesült a Népszabadság.
A banki betétek ismét vonzók. Amióta 10-12 százalékos kamatok szerepelnek a hirdetményekben, a lakosság – kis túlzással – zsákokban hordja be a pénzt a hitelintézetekbe.
Lehetséges, hogy alattvalóból maholnap ügyféllé válhatunk, legalábbis a most formálódó közigazgatási eljárási törvény ígéretes változásokat helyez kilátásba. A tervezet májusra ígért elfogadásával alapjaiban változhat meg a lakosság és a hivatal viszonya - olvasható a Népszabadságban.
Pert indít a K&H Equities ellen a cég tucatnyi ügyfele. A brókercég ugyanis továbbra sem fizeti ki ügyfeleinek az ott elhelyezett tőkét és annak hozamát. A Magyar Hírlap értesülései szerint mindössze 20-25 ügyfélnek tettek szóban ajánlatot, amelyet az érintettek elutasítottak.