A svájci Novartis gyógyszergyár vizsgálja valamilyen "kombináció" megvalósíthatóságát a francia-német Aventis gyógyszeripari csoporttal - közölték a Novartisnál pénteken.
A forint erősödhet a vártnál kedvezőbb, 163 millió euró hiányt mutató januári folyó fizetési mérleg hatására. A piaci kamatcsökkentési várakozások ellenére a jegybank valószínűleg kivár, az infláció második féléves csökkenésének ütemétől teszi függővé esetleges kamatmérséklését.
Támogatta Ro Mu Hjon államfő menesztését pénteken a dél-koreai parlament - jelentette be Kvan Jong Park házelnök. A heves tiltakozások közepette megtartott szavazáson a választási csalással vádolt Ro Mu Hjon ellen az ellenzéki pártok által benyújtott alkotmányos vádeljárási indítványt 193 igen és két nem szavazattal fogadták el a képviselők. A döntés értelmében Ro Mu Hjon elnöki megbízatását azonnali hatállyal felfüggesztik.
A német parlament alsóháza (Bundestag) csütörtökön a kormányzó pártok képviselőinek szavazataival hosszú távra szóló nyugdíjreformot fogadott el, amelynek értelmében a Németországban a nyugdíjak a jövőben lassabban növekednének, mint a jövedelmek.
Közhely, hogy kis és nyitott gazdaságként a külföldiek kezében vagyunk. Prognózisaikkal és együttes fellépésükkel lavinát indíthatnak el. Véleményük sokszor súlyos tévhiteken alapszik, ebből mi profitálhatunk.
A folyó fizetési mérleg hiánya 163 millió euró volt az idén januárban - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A piaci elemzők ennek majdnem a duplájára számítottak.
Vásárló és eladó türelmét egyaránt próbára tevő kötélhúzás kezdődött a szokásosnál pezsgőbb évet kezdő ingatlanpiacon. A kamatcsökkenés reménye, az emelt összegű szocpol bevezetése és az EU-csatlakozás kivárásra ösztönzi a szereplőket – írja a Népszabadság.
A hálapénzzel összefüggő adatok nem közfeladathoz kapcsolódnak, hanem meghatározott, természetes személyhez – a kezelőorvoshoz –, így az orvos személyes adatainak minősülnek. A közérdeklődés nem minősít át személyes adatot közérdekű adattá – állapította meg az adatvédelmi ombudsman. Péterfalvi Attila 2004. január 5-én indított vizsgálatot a www.halapenz.hu internetes honlappal kapcsolatosan – írja a Népszabadság.
A rendőrség legfrissebb kalkulációi szerint meghaladja a tizenötmilliárd forintot – s akár a húszmilliárdot is elérheti – az az összeg, amelynek elsikkasztásával gyanúsítható lesz hazatérte után Kulcsár Attila, a K&H Equities Rt. egykori álbrókere. Bár az ügyfelek pénzéből "csupán" 10-12 milliárd hiányzik, Kulcsár az évek során ennél jóval nagyobb összeggel manipulált a számlatulajdonosok tudta nélkül – írja a Magyar Hírlap.
Rendkívüli fejlemények nem várhatók az MSZP mai kongresszusán; a küldöttek jóváhagyják az EP-képviselőjelöltek listáját. Néhány nem frontvonalbeli politikus klubot alapított a kongresszus előestéjén – írja a Népszabadság.
Nem hozott az átlagosnál több csapadékot az idei tél sem, sőt tavalyhoz képest némileg apadt a Balaton. A Rába vagy más folyó vizének átvezetése egyelőre nincs napirenden, de még az idén elkészítik a legkisebb ökológiai kockázatot jelentő vízpótlás tervét – írja a Magyar Hírlap.
Papíron imponáló, ám konkrét tartalom nélküli produkciók kaphattak több tízmilliós támogatást a Miniszterelnöki Hivatal uniós ismeretterjesztésre kiírt pályázatán. A keretből az RTL Klub kaszált a legtöbbet. A Való világ például kilencmilliót kapott, a közszolgálati médiumoknak azonban csak csurrant-csöppent a közpénztámogatásból – írja a Magyar Hírlap.
A Siemens konszern fontolgatja, hogy a németországi Bocholtban és Kamp-Lintfortban megszüntet kétezer munkahelyet, s a gyártást külföldre telepíti - jelezte csütörtökön Peter Gottal, a Siemens szóvivője.
Több robbanás rázta meg a csütörtök reggeli csúcsforgalom idején Madrid belvárosi vasúthálózatát, szemtanúk szerint legalább 5 nagyerejű bomba robbant. A robbantásoknak hivatalos források szerint 190 halottja és mintegy 1200 sérültje van.
Lemondott Kosztasz Kartalisz, az athéni olimpia szervezőbizottságának (ATHOC) főtitkára. Ez az első lemondás azóta, hogy új kormányt választott Görögország, és az égei-tengeri államban a szocialistákat a konzervatívok váltják a hatalomban.
A külföldi bankok uralta közép- és kelet-európai bankpiacon, különlegességnek számít az OTP Bank Rt., hiszen a legnagyobb magyar pénzügyi csoportnak nincs külföldi stratégiai partnere, és középtávú terveiben sem szerepel ilyen - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki száma. A szóbeszéd szerint – írja a lap, Csányi Sándor OTP-elnök különféle alapokon keresztül az OTP részvényeinek legalább 20 százalékát ellenőrzi.
A Wizz Air, Európa új diszkont légitársasága bemutatta öt felsővezetőjét. A légitársaság 2004 májusában, az uniós csatlakozással egy időben indítja járatait és célja, hogy már ebben az évben Közép-Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága legyen.
A BUX szerdán napközben járt 169 pontos mínuszban és 12 pontos pluszban is, míg végül 40,45 pontos, 0,38%-os gyengüléssel 10700,49 ponton zárt. A záró és nyitó szint gyakorlatilag megegyezett, közben azonban a BÉT forgalma meghaladta a 10,6 milliárd Ft-ot.
Ötvenmillió forint bírsággal sújtotta a Pannon GSM Rt.-t a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa, amiért a társaság nem nyújtotta be határidőre az összekapcsolási díjakra vonatkozó ajánlatát.
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. 350 448 darab "A" sorozatú részvényt vásárolt meg a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - jelentette be a társaság a BÉT honlapján.
A közlemény szerint a Mol csütörtökön elővásárlási jogával élve 350 448 darab részvényt vásárolt a Slovintegra-Slovbena részvényesi csoporttól, részvényenként 6400 forintért, az ING Bank (Magyarország) Rt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével.