Belföld

Kikapcsolhatja egyik szentendrei adóját a Pannon GSM

A Pannon GSM egy adótorony működési engedélye körüli vita miatt esetleg kikapcsolja egyik szentendrei adótornyát pénteken.

A Pannon GSM Rt. az önkormányzat nyomására pénteken délelőtt várhatóan kikapcsolja az egyik szentendrei adótornyát, ami lokálisan rontja majd a vételt, közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel csütörtök délután. Az önkormányzat esti közleménye azonban már úgy fogalmaz, hogy “várhatóan a Pannon szolgáltatás folyamatos lesz”.

A sajtóosztály délután úgy vélekedett, hogy az önkormányzattal rövidesen megegyezés születhet. Az önkormányzat este az MTI-hez eljuttatott közleménye ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: “Szentendre polgármestere és a Pannon GSM felelős vezetője között az ügy megoldása érdekében délután egyeztetések folytak, hogy a szolgáltatást végző cég beadja azokat az iratokat a hivatal műszaki irodájára, amelyek alapján a hivatal a szolgáltatás folyamatosságát biztosító határozatot hozhat”.

A Pannon GSM nem akar jogi konfliktusba kerülni az önkormányzattal, ezért hajlandó ideiglenesen kikapcsolni az adót, annak ellenére, hogy a cég közlése szerint annak telepítése nem engedély köteles – mondta délután a cég illetékese.

A Pannon GSM a közvetlenül érintett területen lakó ügyfeleit SMS-ben (rövid szöveges üzenetben) tájékoztatta az adó várható lekapcsolásáról és természetesen arról is értesíti majd őket, ha megoldódik a probléma – mondta a sajtóosztály munkatársa.

Arról, hogy az érintett területen hány ügyfél lakik, a Pannon nem közölt adatot, mondván, hogy ezt adatvédelmi okokból sem teheti meg.

A társaság hangsúlyozta, hogy ha az adót kikapcsolják, az akkor is csak kis térségben rontja majd a szolgáltatás minőségét.

Az önkormányzat levélben tiltakozott csütörtökön napközben a Pannon GSM-nél, mert szerintük a mobilszolgáltató nem tartotta be a jogszabályokat és engedély nélkül üzemeltette az adóállomást.

Az adó egészségügyi, környezeti hatásáról lakossági fórumot tartottak a napokban Szentendrén, s a Pannon ígéretet tett bizonyos újabb mérések elvégzésére, ami nem történt meg – írja az önkormányzat polgármestere a Pannonnak címzett és az MTI-nek is eljuttatott levelében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik