A bíróság szerint csak a házszabályt szegte meg az a fiatalember, aki több társával "Ki Irakból" feliratú szórólapokat dobált le a Parlament üléstermének karzatáról.
Versenytársaihoz hasonlóan új áruházakat épít, a régieket pedig felújítja a Magyarországon 10 éve jelen lévő OBI, a honi barkácspiac meghatározó súlyú szereplője. A nagy áruházláncok piaci fölénye ellenére is helye van legalább ezer kisboltnak.
Az MSZP a négy parlamenti párt támogatásával szeretné módosítani az alkotmányt, és eltörölni a kötelező sorkatonai szolgálatot jelentette be a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője, Vadai Ágnes.
A kormánynak a költségvetési hiány lassúbb mérséklésére vonatkozó terve megfelel a gazdaság gyorsabb ütemű fellendítése szükségletének - vélekedett Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság közzétette aktuális publikációját, a 2004 áprilisi "mobil gyorsjelentését" - amelyet a FigyelőNethez is eljuttatott az NHH.
Szupercsöndes és modern – így jellemzi a Spiegel Online az U-Boot 212-t, a Németországban gyártott tengeralattjárót. Állítólag az új termék felkeltette Izrael érdeklődését is, csakhogy az eladás politikai hullámokat is vethet.
Még az idén megjelenik részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Freesoft Szoftverfejlesztő Rt. - hangzott el a cég szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Pünkösd hétvégén, május 29. és 31. között, a környező országokba és Németországba a belföldi tarifával, bruttó 18 forintos percdíjért lehet telefonálni a TELE2-vel.
Visszakerültek a befektetési palettára a hazai gyógyszerrészvények, miután az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a gyógyszerárak hatósági befagyasztását.
A GKI Gazdaságkutató Rt. idei második negyedéves prognózisa szerint a GDP növekedési üteme az idén 3,7 százalékos lesz, azaz felgyorsul a tavalyi 2,9 százalékhoz képest.
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet szerint az elmúlt hónapokban lassan élénkülő európai gazdasági növekedést is veszélyeztetheti az olaj árának emelkedése. Magyarországon az export és ipari termelés bővülése folytatódik, az egyensúlyi mutatók csak lassan javulnak. Az olaj drágulása elsősorban az inflációban éreztetheti hatását.
Jövőre a lakáshitelek garanciaalapja segítet azokon, akik nem rendelkeznek megfelelő önrésszel a lakásvásárláshoz. A garanciaalappal együtt várhatóan pozitív adóslista is készül - írja a Napi Gazdaság.
Megbeszéléseket folytat az Erste Bank a Magyar Postával arról, hogy a jövőben a bank átvenné a szolgáltatótól a pénzforgalmi tevékenységet vagy annak egy részét - értesült a Magyar Hírlap.
Június 1-től lép életbe a Microsoft új termék életciklus politikája, ami minimum 10 évre terjeszti ki a termékek támogatását, a jelenlegi hét helyett - jelentették be kedden a TechEd konferencián.
Emelkedő részvényárakra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. A BUX szerdán 11 240 ponton nyitott, ami 141 pontos erősödés a keddi záráshoz képest.
A Malév egyelőre nem vezet be pótdíjat a nemzetközi üzemanyagárak emelkedése miatt, de folyamatosan figyelemmel kísérik a világpiaci ármozgást, és ha szükséges, követik versenytársaik példáját - áll a Világgazdaságban.
Százak vesztették életüket, és legalább ugyanannyian eltűntek a pusztító viharokban, amelyek a Karib-tenger térségét sújtották. A legtöbben a Dominikai Köztársaságban haltak meg, de Haiti és Puerto Rico is károkat szenvedett.
Nem kap 80 millió forint végkielégítést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) távozó elnöke – derül ki a Népszabadság birtokába került levélből.
A rekord közeli olajár miatt az Európai Unió Bizottsága szerdára összehívta a 25 tagország olajipari szakértőinek ülését - jelentette be a Bizottság szóvivője.
A világ vezető gazdasági nagyhatalmai a június elején az Egyesült Államokban tartandó csúcsértekezleten arról számolnak majd be, hogy 2005-ben erős globális gazdasági növekedésre számítanak - közli német forrásokra hivatkozva szerdai számában a Financial Times Deutschland.
A magyarok mellett ukrán és német befektetők adtak érvényes ajánlatot a Mahart Duna-Cargo Kft. megvásárlására. A masszívan veszteséges, mégis vonzó folyamhajózási társaság privatizációjáról leghamarabb július közepére születhet döntés - írja a Népszabadság.