archívum

[FN, MTI-Eco] A svájci Swisscom távközlési konszern eladta az osztrák UTA Telekom AG-ben tartott 45,5 százalékos részesedését annak az osztrák konzorciumnak, amely eddig a cég ugyancsak 45,5 százalékos részét tartotta. Ezzel a Telekom Austria utáni második legnagyobb osztrák vezetékes szolgáltató újra teljesen osztrák kézben van. A vásárló egy nyolc osztrák áramszolgáltató részvételével alakult társaság, a VTÖB. Az UTA 640 alkalmazottat foglalko
2002. 01. 31. 16:22
Repülő halak és a beszélő rákok - ez a mutatvány, amelynek sikerüket köszönhetik. Komoly cégek sokat fizetnek, hogy eltanulhassák a halaskofákból lett tanácsadóktól a mesterség, a marketing titkait.
2002. 01. 31. 16:15
[FN, MTI-Eco] Az OTP jelzálog-hitelintézete február 1-jén megkezdi működését - tájékoztatott Oszlányi Zsolt, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója csütörtökön. Oszlányi Zsolt, aki továbbra is ügyvezető-igazgatóként irányítja az OTP Bank lakossági üzletágát elmondta, hogy a tervek szerint az indulást követően két-három héten belül kerül sor az első jelzáloglevél-kibocsátásra, zárt körben. - Az OTP Jelzálogbankja az anyabankkal való konzorciál
2002. 01. 31. 15:32
[FN, MTI-Eco] Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy a kormány fenntartja ajánlatát a Mol gáz üzletágának megvásárlására . - Ajánlatunk van a Mol számára, hogy megvesszük a gázszolgáltató rendszert, a vezetékrendszert és a gázfeltáró és -termelő kapacitást - idézte a kormányfőt a Reuters hírügynökség. - A tárgyalások haladnak, a kormány ajánlata nagylelkű - mondta Orbán Viktor a külföldi tudósítóknak rendezett budapesti sajtóbes
2002. 01. 31. 15:08
[FN, MTI-Eco] Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön bírálta az Európai Bizottság javaslatát az új tagok mezőgazdasági termelőinek támogatására . - A magyarok számára az a legrosszabb hír, hogy nem fognak egyenlően kezelni bennünket (a jelenlegi EU-tagállamokkal), még az új hétéves költségvetési ciklus kezdete után sem - idézte a magyar miniszterelnököt az AFP francia hírügynökség. - Ezt nehéz eladni a magyaroknak - mondta Orbán Viktor a külföld
2002. 01. 31. 14:48
[FN] A Verizon Communications ugyanolyan profitról számolt be az utolsó negyedévben, mint amilyen az egy évvel korábbi volt , megfelelve ezzel a Wall Street-i előrejelzésnek. A legfrissebb adatok alapján jól látható, hogy a legnagyobb amerikai vezetékes telefonszolgáltatóra jelentősen kihatott a szeptermberi terrortámadás. A három hónapos időszakban 2,1 milliárdos nyereséget számolt a cég, részvényenként 77 centet, ami teljes mértékben megfelelel
2002. 01. 31. 14:46
[FN] A Credit Suisse kisebb éves nyereségre számít a piaci előrejelzéseknél, és nettó vesztesége közel 470 millió dolláros lesz az utolsó negyedévben , mert a vártnál többet költött az átalakításra és a kölcsönök visszafizetésére - jelentette a cég. Tovább nehezíti Svájc második legnagyobb bankjának helyzetét, hogy a vártnál kisebb bevétle lesz. A vállalatot 1,4 milliárd frankos egyszeri pénzteher sújtja, amelyet a Credit Suisse First Boston befe
2002. 01. 31. 14:26
21. § (1) Az adózó az adó 50 százalékának megfelelő összegű beruházási adókedvezményt vehet igénybe az 1995. december 31-ét követően megkezdett, legalább 1 milliárd forint értékű, termékelőállítást szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő 5 adóév közül azokban az adóévekben a) amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva árbevételét legalább a beruházás értékének 5 százalékával megegyező összeggel növeli, [...]
2002. 01. 31. 14:22
[FN, MTI-Eco] A Goldman Sachs befektetési bank legfrissebb elemzése szerint különösen jó befektetési lehetőségeket kínál a közép-európai régió részvénypiaca az EU-konvergencia nyomán. A robusztus gazdasági növekedés miatt Magyarország a legígéretesebb terep - írja az elemzés. A Goldman Sachs tanulmánya szerint a régió részvényeire felszámított kockázati prémium az EU csatlakozás közeledtével középtávon jelentősen csökkenhet. Ennek következtében
2002. 01. 31. 14:17
A nagyberuházókat több évre szóló adómentességgel csalogató törvény gyökeresen ellenkezik a unió piacliberalizációs alapelveivel. Lehet-e olyan megoldást találni amely sem Magyarország, sem az EU, sem az érintett vállalatok érdekeit nem sérti?
2002. 01. 31. 14:05
[FN] A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete a mai napon postára adta beadványát az Alkotmánybíróság részére , kérve, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Büntető Törvénykönyvnek a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettségről szóló passzusát, valamint a pénzmosás elleni törvény több bekezdését, beleértve a hatályosságra vonatkozó paragrafust is. • 
2002. 01. 31. 13:55
Tisztelt Alkotmánybíróság! A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete (korábbi nevén: Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete) 1134 Budapest, Dózsa György út 144. I/105. székhelyű kérelmező képviseletében az Alkotmánybíróságról szóló1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján kérem az alábbi jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát. Kérem, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg – a Büntető Törvénykönyvről szóló [...]
2002. 01. 31. 13:46
[FN] A Dow Chemical Co. veszteséget mért az utolsó negyedévben az alacsony kereslet miatt, ráadásul a gyógyszer és a műanyag ára is leesett . A legnagyobb amerikai gyógyszergyártó 37 millió dolláros deficitet jelentett, értékpapíronként 4 centet, szemben a korábbi 149 millió dolláros profittal, ami részvényenként 16 centet ért az egy évvel korábbi időszakban - jelentette a vállalat. A társaság forgalma 12 százalékkal 6,3 milliárd dollárra esett v
2002. 01. 31. 13:22
[FN] Az AstraZeneca Plc. utolsó negyedéves nyeresége 42 százalékkal javult köszönhetően a fekélyre használt Nexium gyógyszer iránti jelentős keresletnövekedésnek. Európa második legnagyobb gyógyszergyártója 759 millió dolláros profitot számolt, részvényenként 43 centet, összehasonlítva a korábbi 533 milliós haszonnal, ami érékpapíronként 30 centet jelentett. A társaság forgalma 7,2 százalékkal 4,44 millió dollárra gyarapodott a háromhónapos idős
2002. 01. 31. 13:19
[FN, HWSW] A GfK Marketing Survey Japan piackutató cég adatai szerint 1997 óta tavaly először csökkent a PC-k kiskereskedelmi forgalma a felkelő nap országában , a visszaesés 7,4 százalékos volt. 2001 decemberében a japán PC-forgalom 30,9 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, míg a 2000. decemberi szinthez képest 15,7 százalékos volt a visszaesés. •
2002. 01. 31. 12:59
[FN] Nagy-Britanniában továbbra is emelkedni fog a lakások ára 2002-ben , de lasabban mint a korábbi évben - a Nationwide lakásvásárlási hitelező felmérése alapján. Az átlagos otthonárak 0,2 százalékkal növekedtek az országban januárban, és összesen 11,7 százalékkal 2001 első hónapjától számítva. A kibővülő munkanélküliség miatt azonban a fógyasztók bizalma visszazuhan, és emiatt az éves árgyarapodás nem haladja meg majd a 6 százalékot. A decembe
2002. 01. 31. 12:37
[FN, MTI-Eco] A Magyar Autópályaépítő és a Magyar Hídépítő Konzorciumnak jelenleg 170 milliárd forintos szerződése van a megbízó Nemzeti Autópálya Rt.-vel , amin a kivitelezők összesen 6-9 százalékos nyereséget realizálnak - mondta Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. vezérigazgatója. Az autópálya-építésben részt vevő cégek saját tőkéje 10,2 milliárd forint, amelynek felét a Vegyépszer adja. A vezérigazgató szerint ez is biztosíték az autópályák és hida
2002. 01. 31. 12:24
Jól tudja a tapasztalt újságíró: a vonzó cím már fél siker. Így vagyunk Szakonyi Péter A pénz mágusai című interjúkötetével is, amely tíz híres, jól menő vállalkozó portréját mutatja be.
2002. 01. 31. 12:23
[FN] Svájc felkszül új nemzeti légivállaltának útraindítására, a társaság nevét azonban eddig még nem fedték fel. A cég, mely a Swissair leányvállalata volt, a korábbban a csődbement svájci anyavállalat helyét próbálja meg betölteni az ágazatban. A Swissair tavaly októberi csődkérelme után a kormány, bankok és több privát vállalat sok millió dolláros alapot hozott létre egy [...]
2002. 01. 31. 12:04
[FN] A Royal Mail levélszállítási monopóliuma 4 éven belül megszűnhet a nagy-britanniai posta-törvény készülő változtatása folytán . A Postcomm bejelentette, hogy a társaság egyeduralkodását nem védik a továbbiakban, és három lépcsőben, 2006-ra teljes mértékben felszabadítják a piacot. A Royal Mail tulajdonosa, a Cosigna azonban arra figyelmeztetett, hogy ez több ezer dolgozó elbocsátásához vezetne, mert a levélszállítás így is napi 1 millió font
2002. 01. 31. 12:01
[FN, MTI-Eco] Éles nézetkülönbségek merültek fel az EU-tagországok között a bővítés finanszírozásával kapcsolatban - írta csütörtökön a Financial Times. A közölt jelentés szerint a nyilvánosságra hozott bizottsági javaslatok elfogadása - ami csak egyhangúlag történhet - jórészt azon múlik majd, milyen eredményeket hoz a közös agrárpolitika (CAP) várhatóan júniusban kezdődő felülvizsgálata. Franciaországban tavasszal elnökválasztás, Németországban
2002. 01. 31. 11:52
[FN, MTI-Eco] Miután John Mack vezérigazgató megvált 2500 dolgozótól, és a cég kifizette a részvényeladási szabályok megsértése miatt kirótt felügyeleti bírságot, a Credit Suisse First Boston csaknem egymilliárd dolláros negyedik negyedéves veszteségről adott számot . A deficit, amelyben része van a nem éppen nyereséges argentin és Enron-befektetéseknek is, nagyobb mint a versenytársaké - kivéve a Merrill Lynch-et.
2002. 01. 31. 11:47
[FN] Németország 6 tartományában emelkedett a fogyasztói termékek ára januárban , az euró bevezetésének hónapjában. Az átváltás következtében felment az ételekért fizetett pénz összege, néhány adóéval egyetemben, és több kiskereskedő is növelte kvótáit. A felmért területeken átlagosan 0,9-1 százlékos növekedés volt tapasztalható. Az inflálódás felgyorsulása az eurózónában, visszatarthatja az Európai Központi Bank kamatláb-csökkentési terveit, ame
2002. 01. 31. 11:19
Olvasói sztorik